Egy táncos életében talán az egyik legnagyobb mérföldkő, mikor tudását megmutathatja a világnak. Habár gyakorlatilag nap mint nap ezt tesszük mégis valahogy varázslatos érzés, hogy a hétvégén világbajnokságon vehetünk részt, egy távoli országban képviselve hazánkat. Mindkettőnk életében ez lesz az első ilyen alkalom, gyanítom nem mi leszünk a rangidősek sem így nagy izgalommal állunk az esemény előtt.
Rengeteg korán kelés, késői hazaérés, munka, készülődés után eljutottunk hát ide is. Holnap száll fel a gépünk és indulunk, hogy megvalósítsuk közös álmunkat.
Elképesztően sok támogatást kaptunk a környezetünktől, pozitivitást, segítséget mindenhonnan. Nem ment volna, ha nem ők a szüleim, ha nem ő a párom és nincsenek ilyen remek szakemberek velünk. Ők, akik midig tudják mit kell mondani, vagy mikor kell hallgatni. Akiktől mindent megkaptunk, hogy ez a verseny a lehető legjobban sikerülhessen.
Egy hatalmas kaland ez melynek során közelebb kerülhettünk egymáshoz és saját magunkhoz, de nem utolsó sorban a mozgásművészethez is. Én nem győzök hálát adni a sorsnak mindazért, amit kaptam és amit megtapasztaltam az ide vezető út során. Boldog vagyok, hogy részem lehet mindebben, hogy leküzdve minden nehézséget és holtpontot, pár nap múlva ott táncolhatok a világot jelentő parketten.
Még mindig mindegy ki vagy Te. Van e bármi ebben az életben, ami megdobbantja a szíved, amit szeretnél csinálni, elérni. Ha van, menj, csináld, érd el! Ha nincs, találd meg mielőbb!
S a zongorán újra szól egy dal,
hogy hangszerbe zárt szívem él
tartozom még egy álommal
s hangom után talán megfordul a szél.
