Innen lentről minden annyira óriásinak tűnik, a hatalmas gép, a kifutópálya, a házak a hegyek. Aztán felszállsz, több ezer méter magasra... minden annyira pici lesz hirtelen. Egyben látod az egészet, a kis mozaikokat, pedig akkor, ott odalent annyira óriásiak. Így van ez az élettel is, amíg benne vagy a szituációban úgy érzed, ez annyira nagy és nehéz dolog, jóval feletted áll és talán nem is fogod majd elbírni a súlyát. Aztán elcsendesülsz, elfogadod és átadod magad a szituációnak, széttárod a szárnyaid és mindennél jobban hiszel abban, hogy belekap majd a szél. Hiszel a kedvező széljárásban és várod, elképzeled milyen jó lesz repülni egyszer. Hirtelen ott is találod magad, magasan, az elképzelt szárnyalás közben jóval a monumentális gondok, óriási sérelmek, felett. Eltörpülnek. Megnézed még jobban, össze vannak kötve utakkal, ösvényekkel... összefüggnek. Mosolyogsz, mert most értetted meg, mi miért történt így. Onnan fentről nézve már más érzés tölt el, a hála és a megértés és ez még magasabbra emel. A hála magaslataiban már szerencsésnek érzed magad, amiért megtapasztalhattad az egykor sorscsapásnak megélt eseményt. Most már látod, hogy ismét tanultál valamit, ami által még értékesebb, tudatosabb életed lehet most.
