Már régóta viszlek magammal mindenhová, bár, ha jobban belegondolok, akkor Te viszel engem. Régóta várok el tőled sokmindent akár erődön felül is és ha kell akkor kényszerítelek rá hogy megtedd. Ritkán kérdezem, hogy Neked mi esne jól és én csak jövök a folytonos elvárásaimmal és a programokkal, amiket szerveztem nekünk. Ha esetleg szólsz, hogy valami nem stimmel velünk, akkor csalódva fogadom és nem is akarom érteni amit mondasz. Ha hangosabban szólsz, mert látod, hogy nem értem, én egyenesen felháborodok, most mégis miért kiabálsz? miért kapom ezt tőled? ... Hát pont azért. Pont azért, mert sosem helyeztelek előtérbe, holott mindent de mindent együtt kell csinálnunk, sosem működtem igazán együtt Veled és ezt csak úgy vehettem észre, ha elég hangosan szólsz.
Köszönöm ezt Neked!
Bocsánat, hogy annyit bántottalak és annyiszor voltam elégedtlen Veled, hogy mindig felnagyítottam a hibáidat és suttogtam az erősségeidet. Bocsánat azért a sok sok romboló gondolatért és káros táplálékért, amivel mérgeztelek. Bocsánat, hogy nem hallgattam rád, amikor azt mondtad pihenjünk. Bocsánat hogy rám bíztad magad és én mégis az ellenséged voltam! Te vagy a legfantasztikusabb szerkezet, egy bámulatos csoda, mindig mindig az egensúlyra törekszel és kilöksz magadból mindent ami felhalmozódik, köszönöm, hogy nem tartod magadban ezeket, hogy ezzel nem okozol nekünk még nagyobb bajt. Köszönöm, hogy egy pillanatra sem állsz meg, hogy folyton dolgozol azon hogy én élhessek. Ezentúl egy pillanatra sem fogom elfelejteni azt, hogy mekkora odafigyeléssel és hálával tartozom Neked!
Remélem közelebb kerülünk egymáshoz mint valaha, hogy a lehető legjobb életet tudom Neked biztosítani és tudom, hogy Te is mindig azon leszel, hogy elérhessek bármit, amit kitűztem magam elé célul.
