A süllyedő sziget

Régen, nagyon régen létezett egy sziget,amelyen ott lakott az Ember minden érzése. A Jókedv,a Bánat, a Bölcsesség...és sok más között a Szeretet. Egy napon az érzések megtudták,hogy a szigetük el fog süllyedni.Mindegyikük hajót készített magának,hogy a szigetet elhagyhassa. Csak a Szeretet akart várni a legutolsó percig. Mielőtt a sziget elsüllyedt volna, a Szeretet segítséget kért. Egy fényűző hajón arra ment a Gazdagság. Vigyél magaddal engem is ! - kérte a Szeretet. Nem tehetem.-mondta a Gazdagság - a hajómon nagyon sok arany,ezüst és drága kő van. Neked itt már nincs helyed. Egy gyönyörű hajón arra ment a Gőg. Elvinnél magaddal?-kérte őt is... Sajnos nem! Itt minden olyan tökéletes,valamit még megrongálnál... A Szeretet megkérte a Bánatot is : Bánat! Elvinnél magaddal? -Á kedvesem!...szívesen vinnélek ,de tudod,annyira bánatos vagyok,hogy mindig csak egyedül akarok lenni. Az arramenő Jókedv annyira harsányan mulatott,hogy a Szeretetet észre sem vette,és tovább hajózott...Egyszer csak hangot hall: Gyere Szeretet! Elviszlek! Amikor partot értek,annyira el volt telve hálával,hogy meg sem kérdezte a megmentője nevét. Mivel érezte az adósságát,megkérdezte hát a Bölcsességtől,ki is volt a megmentője? -Bizony,az maga az Idő volt - mondta. -Az Idő?- csodálkozott a Szeretet.-Miért segített rajtam az Idő? - Mert csak az Idő ismerte fel és tudja igazán mennyire fontos az Embernek a Szeretet.