Ami azt illeti, már régen észrevettem mennyire megnyugszom az ölelésétől de most mégis valamiért minden eddiginél jobban esett. Nem most láttam először őszinte csillogást a szemében, bátorító mosolyt az arcán, ahogy azt sem most éreztem először, hogy ő az egyetlen igazi társam ezen a világon, mégis most láttam mindezt a legtisztábban. A szavai is ismerősen csengtek, mégis most merítettem belőlük a legtöbb erőt. Talán mert most volt minderre a legnagyobb szükségem. Rá, aki minden egyes alkalommal letörli a könnyeimet és emlékeztet milyen is vagyok valójában. Tudom, hogy ez mekkora kincs, hogy mennyire kell vigyáznom rá. Ő az, aki rámutat, hogy amíg ketten vagyunk mindennel szemben, nem létezik olyan dolog, amiért érdemes sírnom és ha rá gondolok, mosolyognom kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése