Lásd a csodát! /true story/

A Balaton partján történt az eset: Épp felvételeket készítettem, mikor felnéztem az égre megláttam ezt a felhőt. Már az is csoda volt, hogy egyáltalán észrevettem, hiszen hiába volt rajtam a napszemüvegem, ettől függetlenül még nagyon vakított a fény. Mondtam a többieknek, hogy "nézzétek, az ott egy szívecske alakú felhő!", de ők meg sem nézték. Tovább sétáltak és gyönyörködtek a tájban, míg én az égre szegeztem a kamerát és megörökítettem a szív alakú felhőt. Követtem őket és pár perc múlva, mikor ismét felpillantottam az égre, az én kis habos szívecském helyét már birtokba vette a gyönyörű kékség. Csak ez a kép maradt róla, emlék, hogy valaha létezett egy ilyen apró kis csoda.

Azt hiszem még ebből a jelentéktelennek tűnő esetből is lehet leszűrni fontos dolgokat. Saját életemre vonatkozóan gondolom azt, hogy mindenki találkozott már hasonló jelenséggel egy másik ember személyében. Valakivel, akiről nem tudta megmondani pontosan, miért is kedves a szívének, míg a többiek szerint "nem nagy szám". Mindenki érezte már, hogy az adott pillanatban valami mást kell tennie, mint amit a környezetében lát, hogy ha nem is látja értelmét, nem sétálhat el, még egy picit maradnia kell. Meg kell örökítenie azt a pillanatnyi benyomást, amit a jelenség kiváltott belőle. Mindenki szembesült már azzal, hogy az egykor olyan fontos és becses érték már nincs a helyén. Alapvető volt, most pedig hiányzik onnan. Míg mások észre sem vették, hogy eltűnt, te csak most döbbensz rá, hogy nem is volt olyan magától értetődő a közelsége.

Mindenki életében van tehát néhány olyan érték, ami más számára érthetetlen... én is őrzök pillanatokat, amiknek már rég feledésbe kellett volna merülniük és teszek néhány olyan lépést, aminek nem látom, de nem is keresem az értelmét, csak bízom benne, hogy nem engedek el magam mellett egy csodát.