Ébren álmodók

"Az ember csak egyet akar, az álmaihoz felnőni,

Mire felnő, az álmokat lassan elfelejti…"

Megéri

Felfelé menni egy hegyen mindig nehéz, főleg ha még sötét is van és nem is ismered pontosan az ösvényt. Ha azonban tudod hogy hová tartasz mert látod a hegy tetején a célod sokkal könnyebben odatalálsz, amit pedig a csúcsról láthatsz az felbecsülhetetlen. Megéri mindig elmenni a végletekig, megmászni a hegyet minden egyes bizonytalanság ellenére is, hiszen ha nem kockáztatod meg hogy eltévedsz, lemondasz a gyönyörű kilátásról és az út okozta élményekről is.

Freedom :D

A mai nappal letudtam a félév utolsó vizsgáját is így kijelenthetem, hogy teljesítettem 

az első évemet az egyetemen. 

Jöhet a nyár, ami megint egy fokkal szuperebbnek ígérkezik az eddigieknél ... :D

Mégis-morál :)

Nem felejtem el, hogy mi hozott el idáig. Mennyit aggódtam mindenért, ami aztán az életem része lett. Mennyi félelmet küzdöttem le és hány esetben tartottam ki amikor fel is adhattam volna. Mennyi mindent értem el amiről pár éve még csak álmodoztam. Mindig a hitem vitt előre amit elsősorban önmagamba vetettem. A többi tévhit pedig megtanított rá, hogy jól nézzem meg kiben hiszek. Most mégis azt látom hogy erős vagyok és még akkor is minden jól alakul majd ha pillanatnyilag nem hozok ésszerűnek tűnő döntést. Bízom abban, hogy arra sodor majd az élet, ahol nekem a lehető legjobb lesz hiszen ez eddig is mindig így történt. Hogy ha a mostani jó dolog véget ér akkor a helyébe egy, még annál is jobb lép majd. Nem fogom feladni! Bátor leszek és nagyon erős. Megteszek mindent a saját fejlődésemért, ahogy eddig is, minden téren. Jobb és jobb leszek, egyedi, akinél van ugyan jobb, de tud valamit, amit ebben a formában senki más: újra és újra hinni, gyakorolni, elesni, felkelni, tévedni, újrakezdeni, kitartani és győzni.

Múlt vs. jövő

Egy helyzet, amit képtelen vagyok megoldani. Egy döntés, amit nem lehet meghozni, vagyis meg lehetne de én nem vagyok rá képes. Tudom, hogy a múlt már semmit sem jelent és a jövőm a fontosabb, hogy vége egy szakasznak és be kell engedni az újat és ez az amit mindennél jobban szeretnék már. Nyomasztó, hogy mennyire ragaszkodom az elmúlt eseményekhez és mennyire nehéz őket elengedni. A szívem mélyén meg már az új utamat járom és őszintén nagyon jól érzem magam rajta. Tudom, hogy már nem itt lenne a helyem. Itt már nem is becsülnek meg, alapvetővé vált a jelenlétem. Sokkal jobb lenne a jövőre koncentrálni, mert azt is tudom, hogy hamarosan már nem fogok kelleni és senki sem fogja megköszönni nekem azt, hogy feláldoztam miatta a jövőmet. Miért választom mégis ezt? Hogy lehetek ekkora hülye? 

Nem hiszek már bennünk, mert ez az egész jóval egyszerűbb mint amilyennek én láttam. Nem a hitünk vitt előre... Egyszerű dolgok sorozata hozott ide, nincs szó csodáról, különleges percekről, sorsszerű "véletlenekről". Nincs szó semmi ilyen túlmisztifikált dologról. Egyedül arról van szó, hogy így sokkal könnyebb volt. Mindig hinni valamiben, ami sohasem létezett. Mindig félretenni azt amit én akartam, rábólintani, belemenni... Hagyni, hogy eszköz legyek. Most utoljára is megteszem azt, amihez hozzászoktattam őt. Mindig ott vagyok, sosem kések, mindig a legjobbat hozom és ha beledöglök is kitartok mellette. Sosem lesz érte hálás... minek is hiszen mindent saját magam miatt tettem... látszólag. Most az egyszer kellene nekem is önzőnek lennem, azt tennem ami nekem jó. Bár semmi garancia nincs rá, azt hiszem ennél mindenképp jobb lenne.

Édes otthon

Újpest Városkapu- M2- Balassagyarmat- Szécsény- Karancsság
Laza 2,5 órás útvonal az otthonom és a főváros között, ahol egyre több időt töltök. Szeretem Pestet, pörgés, programok, lehetőségek, szerelem, versenytánc-edzések, egyetem... csupa szuper dolog, ami megfűszerezi az életemet. Mégis nagyon szeretek hazajönni hétvégente.

Itthon annyira más. Jobb vagy kevésbé... ez nem megfelelő jelző. Egyszerűen csak más. Itt megismernek az utcán, a nevemmel együtt köszönnek az emberek, mindig csiripelnek a madarak és nyílnak a virágok a kertben. Itt bringázunk esténként haverral, vagy ülünk be egy üccsire megváltani a világot. Utánozhatatlan a hangulata. Itt nőttem fel. Itt van a családom, a mindig terített asztal, a friss zöldségek a kertben, a plüssök a szekrényemen, az érmeim és okleveleim a falon. Itt van a szívem egy darabja és ez mindig így is marad.