Túlzó kámfor illat

Túlzó kámfor illat 

kíséri lépted, hogyha itt vagy.

Magamban voltam én is ezerszer, 

arra kérlek most az egyszer:

Ne fordíts hátat! Ne válj köddé!

Váljon a maradásod ösztönné!

A holnap úgyis a tükörképe 

lesz a mának, ha egyszer vége.

(Kár lenne érte…)

Inkább fusson körbe-körbe, 

úgy szaladjon a nyelvét öltse.

Játszó tenyér lelkem tartja,

egy a folyó, de két a partja.

Az idő múlik, közben fárad. 

kettőnknek fest ősz hajszálat.

Addig kínoz, legyen bárhol, 

aki itt van de mégis távol

(Saját magától.)

Útnak indul most a kétség,

lámpafényt olt a vaksötétség.

Hogy megtalálja, hazaérjen 

álmok nélkül, félig ébren,

azt az ajtót -kulcs a zárban- 

amit nyit majd, hogy végre párban,

ahogy régen késsel a kézben,

fatörzsekbe szíveket véssen,

(csak el ne késsen).

Merre indul, mikor ébred?

Kérne tőlem más emléket.

Szívem dobban, szeme se rebben,

hangosabban, erősebben.

Eggyé válás. Úgy akarnám. 

Magamat Benned veszni hagynám 

De az orrom most se csalhat, 

megint túlzó a kámfor illat. 

(De addig itt vagy.)

A legigazabb valóság

A napokban valaki megkért, hogy mondjam el mi a mottóm, hogy mi lesz az a vezérfonal, amit követek, amiben hiszek. A legelső gondolat, ami eszembe jutott ez volt:

"Ami iránt elfogult vagy, az a legigazabb valóság."

Persze ezt úgy is megfogalmazhattam volna, hogy mindenki azt hisz el, amit el akar, hiszen akkora és olyan sokszínű ez a világ, hogy lehetetlen megmondani mi a tényleges, valódi  igazság. Mi az hogy helyes, szép? Ezek az értékek szinte minden ember számára mást jelentenek és más mértékben fontosak. Így van ez rendjén. Nem lehetetlen megtalálni azonban azokat az értékeket másokban, melyeket szívesen tekintünk életünk részének, csak tudni kell megtalálni, észrevenni, megbecsülni és ami a legnehezebb megtartani.

A rengeteg impulzus, ami kívülről ér, apránként befolyásol és formál mindenkit, kisebb-nagyobb mértékben de érezzük, hogy változunk és új értékekkel gazdagodunk, esetleg új hibákat követünk el.

Hogy mi az igaz, az azonban csak a mi nézőpontunkon múlik. Miben akarunk hinni? Elhisszük, hogy az életünk jó irányba fut, hogy felfelé ível és lesz ez még sokkal jobb is, vagy elhitetjük magunkkal, hogy valami rossz dolog fenyeget. A körülményeket és a történéseket magunk körül sehogyan sem változtathatjuk meg. De van egy nagyon fontos dolog, ami minden pillanatban a kezünkben van. A döntés arról, hogyan állunk hozzá... a világhoz, a jövőhöz, a körülményekhez. Hogy mit hozunk ki belőle. Sokszor beszélünk győztesekről, vesztesekről... de mégis mi az amiért annyian versengenek? Egy ember figyelme, egy jobb állás, több pénz, elismerés, kapcsolat, boldogság? 

Ami iránt én elfogult vagyok, az az, hogy nem kell ringbe szállnom az igazán értékes dolgokért, nem kell küzdenem mások szeretetéért, odafigyeléséért, elismeréséért, mert tudom, hogy az igazán fontos emberek mindig is itt lesznek a közelemben, nekem csak folytatnom kell az utam, amit a saját értékrendem szerint helyesnek, szépnek és élvezetesnek tartok. Elfogult vagyok annak irányába, hogy ezek az értékek nem csak számomra fontosak. Hogy a megfelelő helyen és időben újra és újra megerősítést kapok  arról hogy érdemes kiállni a saját igazságom mellett.