Ég veled 2017!

Ég Veled! Nagyon jó, hogy itt voltál, nagyon jó hogy ilyen voltál. Hálás vagyok a sok sok csodás pillanatért amiket átélhettem, mert volt köztük néhány, amiről álmodni sem mertem. Ebben az évben kaptam meg a diplomám, idén kerültem a céghez ahol egy eseménydús évet töltöttem és fantasztikus embereket ismertem meg. Magyar Bajnoki ezüstérmet szereztünk és kint voltunk Kínában, világbajnokságon. Elképesztő dolgokat éltem meg a szó legnemesebb értelmében, rengeteg spontán élményt, bulikat, táncot minden mennyiségben. Idén is bőven volt alkalmam gazdagítani másokat a tánc szeretetével. A családom támogatását és feltétlen szeretetét a legjobb és a legrosszabb napjaimon is éreztem és az néhány igaz barát is kitartott mellettem. 

Szokták mondani, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatunk és kaphatunk az az idő, egy kisebb vagy nagyobb szelet valaki más életéből, mely talán átformálja a miénket is. Nem tudom pontosan hogy 2017-ben e, de mostanra megtanultam igazán szeretni és megbecsülni azt ami az enyém, vagy mellém szegődik. Megélem az elém táruló örömöket annak dacára hogy tudom, nem tarthat örökké.  Volt szerencsém megtapasztalni, milyen tiszta szívből szeretni valakit. Gazdag vagyok, mert lélegzetelállító dolgokon mentem keresztül. Kedves 2017! Köszönöm amit hoztál és hogy emlékeztettél egy örök klasszikusra:

"Az idő igaz és eldönti ami nem az."

.

"Minden férfi életében egyetlen Nő létezik. A többi csupán az árnyéka. "

(Coco Chanel)

A szeretet (ünnepe)

Karácsony, a szeretet ünnepe. Az érzésé, ami talán egy picivel több annál, mint amit eddig gondoltam róla.

A szeretet tiszta, a szeretet egyszerű. A szeretet az, mikor valaki el akar menni és te hagyod, hogy menjen. A szeretet  nem sajnáltatja magát, mert nem lehet a részese valaminek. A szeretet örül mások örömének. A szeretet türelmes és jót akar, olykor még saját magáról is megfeledkezik. A szeretet félt, de nem tilt meg semmit. A szeretet semmit sem vár el, ad, de nem kér cserébe. A szeretet lemond a ragaszkodásairól, a szeretet szabaddá tesz. A szeretet tart rajta az utadon, sőt a szeretet néha maga az út. A szeretet hazavár, akkor is  ha nyilvánvalóan nem jössz haza. A szeretet enni ad, felmelegít. A szeretet betakar ha éjjel kitakarózol. 

Ne csak ma és holnap legyen karácsony!

Köszönet mindezért!

Mint ahogy az ágat elhagyja a levél,

Utunk úgy vált ketté, nincs Mi, csak Te meg én.

Túl erősen fújt minket szét a szél.

Nem, nem ezek, nem szomorú sorok,

Csak úgy tűnik , hogy az idő vánszorog.

És úgy tűnt, hogy az vagy; Boldog. 

Kimostam a ruhád, meg is száradt,

jó illat volt, meleg, testünk fáradt.

Otthon voltunk, Te nálam én Nálad.

Néztem, hogyan ürül ki a szoba, amit úgy hívtunk "Otthon"

és láttam, hogy nincs miért, vagy nincs mit feláldoznom.

Néha még most is jó lenne, várni hogy haza gyere,

De nincs hová és amúgy is jobb Neked valahol, másmerre.

Az ágy üres csak én vagyok benne és a vágy,

Mi ketten, tudod sokszor van, hogy gondolunk Rád.

Messzire sodort a közelség, egy kis részem halt meg velünk.

Végignéztük, hogy haldoklunk, hogy nem küzdünk de szeretünk.

A távolság érzem, az tart Téged közel,

Tested nem szorít már, de lelked még ölel.

Rohan tovább a világ, nem áll meg s kérdezi "jól vagy e?".

Az idő is folyton éhes, most még sincs mit ennie.

Amit talál felzabál, s mi azt mondjuk, így kellett lennie.

Ezek mind csak tárgyak, te kéred? Nekem nem kell nehéz a súlya 

Ami kellett volna, az nem csomagolható be és szél ide vagy oda

Ezeket nagyon nehéz lesz elvinni innen bárhova.

Mégis mindent ami fontos, életet, szenvedélyt,

mindent, amit valaha ember csak remélt.

Kezemben tarthatok. Köszönet mindezért!

(saját vers)

Dsida Jenő - Az én kérésem

Az ábrándok, mik itt élnek szívemben,

Immár tudom, hogy nem maradnak itt,

Minden, ami szép, gyorsan tovalebben, -

Az élet erre lassan megtanít.

Mert mi az élet? Percek rohanása;

Fagyos viharként száguld mindenik,

Mögöttük sír a kertek pusztulása,

S a rózsabokrot földig letörik.

Illatos szirmok, zöldellő levélkék!...

A vihar szárnyán mindez elrepül,

Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég:

Ott áll a kert siváran, egyedül.

Én sem számítok semmi kegyelemre,

Én felettem is végigzúg a szél,

Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje

Jobban megvédve nincs a többinél.

Én készen állok minden fájdalomra,

Nem hall ajkamról senki panaszt,

De most szívemnek még egy vágya volna.

S ha jó az Isten, meghallgatja azt:

Ne vágtassanak szegény rózsakerten

Az összes szelek, mind, egyszerre át,

Ne várjon rájuk elfásulva lelkem,

Ne törjenek le minden rózsafát;

Tépjék szirmait egyenként le, lassan;

Mind külön fájjon, sajogjon nekem,

És mindegyiket külön megsirassam

És minden könnyem egy-egy dal legyen.