Most hirtelen tényleg nem értem hogy jött el ez a nap ilyen gyorsan. Olyan volt ez az év mintha álmodtam volna az egészet és most hirtelen felriadtam az ébresztőre. Ezekre a dolgokra emlékszem, ebből a különös álomból:
Még valamikor az év elején eldöntöttem hogy lesz még egy nyelvvizsgám, heti kétszer fél nyolctól 9ig angol tanfolyamra "jártam" és májusban sikerült is letenni a komplex szakmai angol nyelvizsgát a már meglévő felsőfokú német mellé. A tánc természetesen az év szinte minden napjában jelen volt, folyamatos építkezés, tanulás, fejlődés és embertpróbáló felkészülés jellemezte a tavaszt, majd a nyár első napján, a wdsf opent megelőző héten sikeresen kiment a térdem. 6 hét fekvés és mondhatni hogy teljes leépülés. Minden amit felépítettünk másfél év alatt úgy látszott, hogy romba dőlt, a talaj szó szerint kiment alólam. Számomra is meglepő az ahogyan ebben a helyzetben viselkedtem, én a tervezés és a kivitelezés királynője, aki nem nagyon lát más lehetőséget a terveinek mint a megvalósulást hát most jó nagyot koppant. Ezt az időszakot mégis nagy méltósággal és alázattal viseltem és mindent megtettem a gyors felépülésért. Azt mondták innen szép felállni és hát kegyetlenül nehéz volt, de mindig ott voltak azok az emberek akikre számíthattam és hamarabb talpra álltam mint reméltem.
Az élet nagy játékos, elvesz itt de amott ad valamit. Én és a csini térdrögzítőm július közepe felé már az iroda felé robogtunk valami nagyon fontos meetingre ahol kiderült hogy előléptettek és SME lettem. Ez is egy hatalmas előrelépés az életemben és közel 4 év után egy igazi elismerés és új kihívás nekem.
A nyár végén még egy csodás felkérést kaptam a családon belül, egy csodaszép kislány keresztanyukája lettem. Remélem ezt a különleges szerepet méltó módon töltöm majd be és Lili baba csupa jót fog tőlem tanulni és ott lehetek vele az élete jelentős pillanataiban, meg a jelentéktelenekben is hiszen ezt sem tudhatjuk igazán, mikor melyik történik épp velünk.
Szeptemberben hosszú idő után engedélyt kaptam hogy felhúzzam a magas sarkú szandált és táncoljak benne. Na ez volt a legkeményebb, kb olyan mintha járni tanultam volna. Én voltam a kis ázott veréb a teremben, egyszerűen MINDEN elment a testemből és azt hittem sosem jön vissza de hála az égnek ez azért nem így működik. A magyar bajnokságot a lelátón töltöttük, figyeltünk és magunkba szívtuk azt az energiát aminek idén mi csak szemlélői és nem a részesei voltunk, de valahogy mégsem volt bennem az a rossz érzés. Tudtam, hogy ezt már úgy sem tudom vissza fordítani de még tekinthetek előre. Lassan de biztosan végre teljesen jól működik a lábam és November végére sikerült magunkat versenyképes állapotba hozni és elindultunk az év utolsó versenyén ami számunkra az éve első versenye volt. Csodás érzés volt újra a parketten lenni, teljesen más volt minden, jobb, elevenebb és teljesebb. Csak mi voltunk, a zene és az a sok sok tudás, tapasztalat, érzés amik beépültek az életünkbe az elmúlt években.
Semmi sem úgy alakult ahogy terveztem, de semmi sem alakulhatott volna kedvezőbben. Rengeteget tanultam, építkeztem ebből az időszakból és úgy gondolom kell ilyen, el kell fogadnunk, hogy valami nagy egész része vagyunk és bizonyos dolgokat sosem fogunk tudni irányítani és kontrollálni, de rengeteg minden van, aminek az urai tudunk lenni.
Ebben a különös álomban amit 2021-nek hívtak megjártam a poklot, testileg és lelkileg is de a környezetem sosem látott mást csak a kedves mosolygós Zsuzsit és meg kell hogy mondjam, kicsit elfáradtam ebben. Most újra lehunyom a szemem és csak remélni merem, hogy a most soron következő képkockák már vidámabbak, gondtalanabbak lesznek és elhozzák mindazt amiért annyit küzdöttem.
Köszönöm, hogy itt voltál és remélem hogy akármit is tartogatott számodra ez az elmúlt év emelt fővel, elégedett szívvel és egy hatalmas őszinte mosollyal az arcodon intesz neki búcsút! Boldog Újévet kívánok!
