szevasz tavasz! :)

A tavasz a legszebb időszak az évben, szeretem a langyos szellőt, az egyre erősebb napot érezni az arcomon, a zöldülő, virágzó fákat látni és a madarak csiripelésére ébredni.
A tavasz a kezdet, az újjászületés, a természet ébredése. A körforgás legszebb állomása. Szerintem fontos, hogy észrevegyük az ilyen apróságokat is amik körülvesznek a friss levegőt, a madarakat, a napsütést, a boldogságot, az apró kis csodákat. Hogy meglássuk a kék eget a felhők felett, a napsütést a borult égbolton túl, a csillagokat a sötét égen, a virágokat az út szélén. Az én szívemben mindig tavasz van, amit a legzordabb körülmények között is igyekszem szem előtt tartani és úgy látni a dolgokat, ahogy például egy tavaszi tájat. Mindig észrevenni az apró, vagy nem is olyan apró csodákat az életemben, az olyan fénysugarakat, mint a szerelmem, a tánc, a családom és a barátaim, akik táplálják a bennem lakozó legyőzhetetlen tavaszt.

"Ez az egy életed van" :]

"Az álmok, olyanok, mint a csillagok.
A csillagok, amiket sosem érinthetsz meg.
De ha követed őket, elvezetnek a végzetedhez."

Mindenkinek vannak ilyen csillagjai, van aki nagyon ragaszkodik hozzájuk, van aki kevésbé,
van aki tesz érte és van aki csak vár, hogy valóra váljon mindaz amire vágyik.
Ettől vagyunk különbözőek, hogy mindenki másképp viszonyul hozzájuk és másképp éli meg a sikerét, vagy esetlegesen a kudarcát.
Vannak akik egyedül szeretnék megvalósítani és vannak akiknek kell egy másik ember, akivel közösen küzdhetnek az álmuk valósággá tételéért. Ilyen vagyok én is. Bármibe fogtam bele, mindig egy másik emberre támaszkodtam, egy másik ember segítségével próbáltam elérni a vágyott boldogságot, sikert, szerelmet, tudást. Nem mindig sikerült megtalálni a megfelelő társat sem a karrierem, sem a magánéletem terén.
Sok tévedés volt és fájdalom, sokszor éreztem magam feleslegesnek és ügyetlennek. Talán azért történt ez így, mert vártam a boldogságot, vártam az álmaim beteljesülését, vártam, hogy minden úgy történjen ahogy én azt elképzeltem. Talán túl sokat vártam és keveset tettem, vagy talán épp eleget.
A lényeg, hogy most itt vagyok. Ha megkérdeznék mi a jobb, görcsösen küzdeni mindenáron ragaszkodni az elhatározásainkhoz és összetörni, ha nem úgy alakulnak a dolgaink, vagy úgy álmodni, hogy benne legyen a változás lehetősége, hogy nem akarni görcsösen a szerelmet a boldogságot a sikert, egyszerűen csak élni, jól érezni magam és hagyni hogy rám találjon, biztos hogy az utóbbi lenne a válaszom. Régebben, mindig csak egy út volt, nem ismertem mi az a zsákutca, mi az az elágazás, de hamar rá kellett döbbennem, az életem nem egy egyenes út. Emberek jöttek és mentek, szerettek és bántottak, ígértek és felejtettek.
Egy ismerős az utcán, a suli folyosóján, az edzésen, vagy éppen egy régi sms sorai közt. Emberek akiktől ha nem is kaptam túl sok viszonzást egy valamire megtanítottak.
Soha, senki miatt ne add fel az álmaid! Ne hidd el, hogy nem tudsz valami megtenni, elérni! Ha ők nem leckéztettek volna meg, nem lennék az aki most vagyok. Nem látnám így a világot, a többieket és nem lennék boldog sem. Megtanultam, hogy nem azzal kell foglalkozni ami lehetett volna, amit emberek esetleg még megtehettek volna, hanem azzal, hogy mi van most, hogy azok az emberek akik jelenleg az életem részesei, hogyan használják ki egyetlen lehetőségüket, hogy mellettem maradjanak. Megfogadtam, hogy nem adok második esélyt senkinek sem, mert akinek egyszer nem kellettem, azé soha többé nem szeretnék lenni, aki egyszer eldobott, az már ne akarjon felvenni. Nem vagyok egy tárgy!
Az álmok kifogyhatatlanok, mindig újabbak és újabbak jönnek. Ha Te is olyan vagy mint én, és hajlamos vagy mások kezébe adni őket, ne hagyd, hogy összetörjék, mert ezek a Te álmaid! Ha nem is válnak mind valóra ezek az apró kis csillagok végig ott lesznek életed egén. Ha besötétedik majd meglátod; minden álmod pici csillagként fog ragyogni rád.

“Ez az egyetlen életed van. Ha egy utcahosszúságú “miért nem tettem meg azt, amit szerettem volna” listával fognak eltemetni, az semmi mást nem jelent, mint hogy NEM TETTED MEG, amit lehetett volna.”

Merj!

Merj nyúlni olyan dolgokért, amit senki más nem érinthet.
Ne félj olyat látni, amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben és saját jóságodban,
mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodákban, mert teli van velük az élet.
De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet a holnap álmai.

Nincsenek angyalok.

"Sorsokban osztozom, vad tévelygő vagyok,
Vakon jött csecsemő, aki nem látott Napot.
És vagyok e világnak vezére, s bajnoka,
A fénynek katonája, az igaznak indoka,
Hívj mindig engem, és csak magadba nézz!
Szépülő kép vagyok, ahogy elméd felidéz.
Lángolnak a szárnyak, a könny forró viasz,
Nem tarthatsz meg engem, mert nem hozok vigaszt.
Nem vagyok jó hír, csak tetten ért remény,
Szél sodorta verssor, fennhéjázó erény.
S ha nem felejtesz el, tán meg sem halok.
Isten hozzád, Világ. Nincsenek angyalok."

Nincsenek angyalok...
Nem mások ők, mint kétségbeesett vigaszra váró emberek képzeletének szüleményei.
Nincs két egyforma ember, vagy élet. Mindenki máshogy él, másra vágyik, mást gondol de mégis rengeteg a hasonlóság, ami emberi mivoltunkra utal: élete során, mindenki ugyanazokat a hibákat követi el.

"...and I feel the love is dead
I’m loving angels instead..."

Mindenki gyilkol, mindenki lop, mindenki hazudik, mindenki okoz fájdalmat csak talán maga sem tud róla. Nyilván nem mindenkinek tapad vér szó szerint a kezeihez, de gyilkos az is aki reményeket, érzéseket öl ki másban, tolvaj, aki szíveket rabol el, hazug, aki ellentétesen viselkedik, mint ahogy a szavai szólnak és minden testi fájdalomnál nagyobb fájdalmat tud okozni az, aki megalázza a másikat.

Mindenkit ért már támadás, egy jól irányzott döfés a hátba, mindenkinek okoztak már fájdalmat, mindenkit fosztottak már ki és mindenkinek hazudtak már. Mindannyian áldozatok vagyunk, méghozzá egymás áldozatai. Nem fair, mert nem tudjuk visszaadni és általában nem kölcsönösek az érzések, vagy nem őszinték.
Valaki bánt minket, akit mi nagyon szeretünk, vagy valaki szeret minket akit meg mi bántunk. Félreértjük egymást, mert remélünk és vakok vagyunk. Eltévedt angyalok vagyunk és keressük a mennyet, ami egyáltalán nincs messze. Ott van valakiben, akire rá kell találnunk és annak a másiknak is ránk mert csak így lehet.
Törött szárnyunk másik fele ott van valakinél, csak meg kell keresnünk, ki kell állni egy hegy szélére összekapaszkodni és ugrani, megnézni, hogy tudunk e repülni együtt. Ha nem tudunk, lezuhanunk és megütjük magunkat, talán egyikünk jobban mint a másik. Mindketten megsérülünk, meggyógyulhat a szárnyunk és jöhetnek mások akik ismét megsértik, mégis minden egyes heg örökké emlékeztetni fog a repülési kísérletre. Lehet, hogy nem okoz már fájdalmat, de emlékezni mindig fogunk rá.

"Egyedül, csak félszárnyú angyalok vagyunk,
csak úgy repülhetünk, ha összekapaszkodunk."

nem állnak össze a mondatok...

"Én szóra váltanám a gondolatot

De félek, hogy nem érdekel

Sajnos nem állnak össze a mondatok

Én nem ide jöttem

Nem ezt akartam

Reményt kaptam csak az útra

Én, az örök átutazó

Azt, hogy minden bűnöm megbocsátható"

Vannak bűnök, amik nem bocsáthatók meg, vannak elrontott évek amik nem javíthatók meg, vannak széthullott álmok, amik nem ragaszthatók meg, vannak elmulasztott válaszok elfelejtett kérdésekre. Az élet vicces, sokszor látsz viszont embereket akik valaha sokat jelentettek, kerülhettek közel, tehettek úgy mintha semmi sem történt volna, de ez nem jelenti azt, hogy az elmulasztott időt vissza lehetne kapni. Élj a mának! Én is ezt vallom. Néhány emberke, akik beléptek az életembe majd kisétáltak belőle, maradandó sebeket okozva megtanítottak erre. Akik kitartanak mellettem és őszintén ragaszkodnak hozzám, akiknek nem csak egy kép vagyok egy közösségi oldalon, vagy egy csaj a sok közül azokra kell koncentrálnom és örülnöm, hogy itt vannak nekem. De vannak olyanok is akiktől már nem érzem azt a fene nagy szeretetet meg barátságot, mint amit annak idején, akik már magasról tesznek rám. Élj a mának! Szeresd azokat akik téged is! Na ez az ami lehetetlen sokszor. Sokakat szeretünk azért mert ők nem szeretnek minket, sokaknak szeretnénk egyszer bebizonyítani, bizony kár, hogy már nem foglalkoznak velünk, csomó dolgot veszítünk, mikor eldobunk magunktól embereket, vagy mikor minket dobnak el. Minden fontosabb, minthogy foglalkozzunk kicsit mással is ne csak magunkkal. Minden fontosabb, minthogy megbeszéljük a problémákat, hogy őszinték legyünk és kicsit éreztessük azzal a másikkal, hogy ő is ember nem egy robot... Sajnos ilyenek vagyunk. Egyformák. Néhányan vergődnek a kis ketrecükben, mint én ebben a blogban, próbálnak valami jó tenni, vagy ember módjára élni, és nekik kell kényelmetlenül érezniük magukat ebben az elfajult virtuális világban, ahol már nincs helye a barátságnak, szeretetnek, emlékeknek. Nagyon bízom benne, hogy eljön majd az idő, amikor néhány ember elgondolkozik, mikor észreveszi magát... mert hát bármikor alakulhat még úgy, hogy szükségünk lesz egymásra... hogy ha nem is a névnapomon, karácsonykor vagy a 19. szülinapomon, ha nem is akkor mikor sokan vesznek körül és minden jó, hanem mikor összecsapnak a hullámok, eszedbe jut az az együtt megélt néhány emlék. Néhány barátnak nem tudnám visszaadni az érdektelenséget, nem tudnék nem ott lenni ha szüksége van rám, hiszen nem lehet sokáig haragudni arra, aki megnevettet. Ezért ha egyszer talán majd így alakul hajlandó leszek minden sebet elrejteni és mosolyogva eléd állni, azt mondani, hogy jó téged látni, meg hogy jajj de rég beszéltünk, megpróbálni összefoglalni majd' egy évet, mintha tegnap lett volna és tegnap kérdezted volna. Nem mutatni, hogy mennyire hiányzott néha egy kis figyelem tőled, hogy megkérdezd élek e még, hogy mennyire hiányzott egy olyan barát, egy olyan ember az életemből, mint te...

csak Te láttad jól

"Nekem nem kell többé boldog dal ha nem rólunk szól,

mert a láthatatlant csak te láttad jól."