nem állnak össze a mondatok...

"Én szóra váltanám a gondolatot

De félek, hogy nem érdekel

Sajnos nem állnak össze a mondatok

Én nem ide jöttem

Nem ezt akartam

Reményt kaptam csak az útra

Én, az örök átutazó

Azt, hogy minden bűnöm megbocsátható"

Vannak bűnök, amik nem bocsáthatók meg, vannak elrontott évek amik nem javíthatók meg, vannak széthullott álmok, amik nem ragaszthatók meg, vannak elmulasztott válaszok elfelejtett kérdésekre. Az élet vicces, sokszor látsz viszont embereket akik valaha sokat jelentettek, kerülhettek közel, tehettek úgy mintha semmi sem történt volna, de ez nem jelenti azt, hogy az elmulasztott időt vissza lehetne kapni. Élj a mának! Én is ezt vallom. Néhány emberke, akik beléptek az életembe majd kisétáltak belőle, maradandó sebeket okozva megtanítottak erre. Akik kitartanak mellettem és őszintén ragaszkodnak hozzám, akiknek nem csak egy kép vagyok egy közösségi oldalon, vagy egy csaj a sok közül azokra kell koncentrálnom és örülnöm, hogy itt vannak nekem. De vannak olyanok is akiktől már nem érzem azt a fene nagy szeretetet meg barátságot, mint amit annak idején, akik már magasról tesznek rám. Élj a mának! Szeresd azokat akik téged is! Na ez az ami lehetetlen sokszor. Sokakat szeretünk azért mert ők nem szeretnek minket, sokaknak szeretnénk egyszer bebizonyítani, bizony kár, hogy már nem foglalkoznak velünk, csomó dolgot veszítünk, mikor eldobunk magunktól embereket, vagy mikor minket dobnak el. Minden fontosabb, minthogy foglalkozzunk kicsit mással is ne csak magunkkal. Minden fontosabb, minthogy megbeszéljük a problémákat, hogy őszinték legyünk és kicsit éreztessük azzal a másikkal, hogy ő is ember nem egy robot... Sajnos ilyenek vagyunk. Egyformák. Néhányan vergődnek a kis ketrecükben, mint én ebben a blogban, próbálnak valami jó tenni, vagy ember módjára élni, és nekik kell kényelmetlenül érezniük magukat ebben az elfajult virtuális világban, ahol már nincs helye a barátságnak, szeretetnek, emlékeknek. Nagyon bízom benne, hogy eljön majd az idő, amikor néhány ember elgondolkozik, mikor észreveszi magát... mert hát bármikor alakulhat még úgy, hogy szükségünk lesz egymásra... hogy ha nem is a névnapomon, karácsonykor vagy a 19. szülinapomon, ha nem is akkor mikor sokan vesznek körül és minden jó, hanem mikor összecsapnak a hullámok, eszedbe jut az az együtt megélt néhány emlék. Néhány barátnak nem tudnám visszaadni az érdektelenséget, nem tudnék nem ott lenni ha szüksége van rám, hiszen nem lehet sokáig haragudni arra, aki megnevettet. Ezért ha egyszer talán majd így alakul hajlandó leszek minden sebet elrejteni és mosolyogva eléd állni, azt mondani, hogy jó téged látni, meg hogy jajj de rég beszéltünk, megpróbálni összefoglalni majd' egy évet, mintha tegnap lett volna és tegnap kérdezted volna. Nem mutatni, hogy mennyire hiányzott néha egy kis figyelem tőled, hogy megkérdezd élek e még, hogy mennyire hiányzott egy olyan barát, egy olyan ember az életemből, mint te...