Én vártam a vihart, mert tudtam, hogy el fog jönni előbb-utóbb. Elkerülhetetlen volt. Igazam lett, ahogy elvonultak a felhők ő is lelépett. Most újra napsütés van és talán valahol a távolban újabb viharfelhők gyülekeznek. Mégsem bánom, mert egyszerűen nincs mit megbánnom. Egy emlék lesz, amit nem felejtek el, egy titok amiről nem beszélek. Egy hiba, amit többé nem követek el. Ha szembejön egy nap, én mosolyogni fogok rá és szó nélkül továbbsétálok, miközben felidézem hogyan futottunk az eső elől és hogyan csókolt meg, mikor már tudtuk, itt a vihar... a pillanatokat amiket szerencsére sosem vettünk túl komolyan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése