Ébressz fel, ha vége

Álmodom, vagy ez most tényleg velem történik?- tettem fel magamnak a kérdést napról napra, amire azóta is keresem a választ... Egy külön világ, egy más dimenzió, ami megóvott a kételyektől és nem hagyott időt arra hogy gondolkodjak ezen... Egy csodás időszak, ami talán pont attól volt gyönyörű, hogy hamar véget ért. Pillanatok, amiket nem felejtettünk el. Csodák, amiket nem hozhatunk vissza.
Egy vers, amiben végre benne van ez az érzés, ami majd elmúlik... talán.

Ébressz fel ha vége, annak a mesének

amiben pár napja Veled együtt élek

Ébressz fel ha elmúlt az a mesés varázs

Ha majd a nagy tűzből nem lesz más csak parázs

Ébressz fel ha egyszer rád néznék hidegen

Ha nem venném észre  hogy nem vagy idegen

Ébressz fel ha eltűnt az égről a sápadt Hold

Ha elfelejteném, hogy akkor milyen volt

Ébressz fel ha fájna, hogy múló a pillanat

Ha fel kell hogy ébredjek, mondd hogy majd itt marad

Ébressz fel ha látod, hogy a távolban pirkad

Ha álmaink egén, nincsen már több csillag

Ébressz fel ha eljött az utolsó reggel

Amikor fáradtan  mellettem ébredsz fel

Ne szólj semmit akkor, mikor szólnod kéne

Csak egy öleléssel ébressz fel ha vége!

/saját/