Egyszer

"Egyszer mindenki eljön, egyszer mindenki itt lesz

örökre megtalálhatsz, örökre elveszíthetsz."

És elmúlt

Közhelyes sorok,
Ködös reggelek,

Álmos őszi esték,

Én hittem bennetek.

Elillant egy mese

Úgy ahogy reméltem

Nem maradt sokáig

Eltűnt, én megértem...

Árnyék mögé bújva

Játszadozott velem.

Fogta magát, intett

És elmúlt, hirtelen.

A győzelem ára

A győzelemnek ára van. Áldozatokat követel. Lesz, amiről le kell mondani. Lesz, amit el fogsz közben veszteni. De mindent visszakapsz, ha kiérdemled. Akkor, amikor már belefáradsz. Akkor térül meg minden, mikor már te is elbuknál. Mert lesz egy kéz, ami érted nyúl. És új erőt ad. Csodát senki sem képes tenni. De hőssé válhatsz. Egy ember szemében biztosan. És legendává…azok utókor számára.

(Marcus T.)

Példaképek

A világ tele van sikeres emberekkel, tehetségekkel, olyan sportolókkal, művészekkel, akikre okkal nézhet fel mindenki, főleg aki még csak tervezgeti, hogy hasonló utat szeretne bejárni. Sokan vannak, akiknek munkája, teljesítménye elismerésre méltó, mégsem mondhatjuk feltétlenül, hogy ezen valakik, a feltörekvő nemzedék számára példaképek lesznek. Mitől válik valaki példaképpé? Erre a kérdésre csak úgy tudom megadni a választ, ha magam elé képzelek egy arcot és egy élethelyzetet, egy, vagy több személyes tapasztalatot, mert szerencsére az én példaképeim közvetlenül is szerepet kaptak (kapnak) az életemben. Példaképként tekintek pár olyan emberre, akik a saját "szakmájukban", választott hivatásukban, szenvedélyükben valami kiemelkedőt vittek véghez. Gondolok itt egészen apró dolgoktól kezdve a bajnoki címig mindenre. Minden olyan dologra, amelyet ők anélkül tettek, hogy tudták volna, egy nap példaképpé válnak. Nem gondolok nagy dolgokra, az ember először apróságokra lesz figyelmes: egy őszintén megfogalmazott kritika, egy elismerő pillantás, egy bátorító mondat. Félelmetes hogy az igazán nagy emberek sosem beszélnek magasról, az igazi példaképek nem kérkednek az eredményeikkel és nem várják el a rajongást. Szerények és csendesek, csak akkor tör elő belőlük a tudás, mikor arra szükség van. És az a tudás valódi, értékes és alapos. Szerencsés vagyok, hogy ismerek ilyen embereket és csak remélni tudom, hogy a segítségükkel egyszer majd én is ilyenné válhatok, hogy birtokolhatom azt a fajta csodát, amit bennük látok.

Halottak napja

Halottaknak napján, gondolkozz el, kérlek!

Mennyire fontosak azok, akik élnek?

Milyen gyakran gondolsz rájuk szeretettel?

Jelenthet-e annyit, mint ki régen ment el?

Ilyenkor az ember temetőbe jár ki,

Elmúlt szeretteit véli megtalálni.

Közben annyin élnek magányosan, távol,

kire nem jut idő, kit a szív nem ápol.

Pedig a halottak a szívünkben élnek.

A hétköznapokba bőven beleférnek.

M’ért nincs az élőkért ugyanilyen ünnep,

ami lángra gyújtja apró mécsesünket.

Aki elment, jól van, csak egy más világon,

s nem tud örvendezni levágott virágon.

Földdé porladt testet látogatsz a sírnál.

Élőkért tehetnél, ahelyett, hogy sírnál!

Oly sok a magányos, kinek nem jut semmi.

Ki örülni tudna, ha tudnák szeretni.

Ám ezt meg se látod - tudod – attól félek.

Megbékélni kéne, s nem visz rá a lélek.

Vársz, amíg késő lesz, mikor már nem bánthat,

akkor száll szívedre, majd a gyász, a bánat.

S jön halottak napja, s mész a temetőbe,

bocsánatot kérni, s elbúcsúzni tőle…