Nézz fel!

Egy reggel nagyon korán ébredtem és valahogy benne volt a fejemben ez a vers, körvonalak, mondatok, amit le KELL írnom, néhány sor pontosan úgy, ahogy itt áll, végleges formában. Így esett, hogy reggel 6-kor vad jegyzetelésbe kezdtem és most néhány nappal később formába raktam a sugallatot. Talán ezt nevezik Belső Hangnak, ami velünk van, súg nekünk, közvetít, segít, csak nem biztos, hogy az élet hangos zajában, az ingerek szakadatlan áramlásában meghalljuk...

Mindig! Mindig nézz az égre!

Ne hajtsd le a fejedet!

Oda tartunk. Fel. Magasra...

Tedd meg, amíg teheted!

Ha ragyog a nyári nap arcod emeld az égnek,

Adj esélyt lágy érintésre a fénynek! 

Ha most sírnál kérlek emeld fel a fejed,

Hogy a bánat cseppjei könnyen gördüljenek!

Már jól tudod, ha felhők takarják az eget,

akkor  is megéri fel-fel tekintened.

Esőcseppek szállnak a nagy szürke égből... 

Te csak tekints előre, s ne félj a széltől!

Indulj széllel szemben, feszítsd meg izmaid,

Fedezd fel a világ jól elrejtett titkait!

Szivárvány ha ível két távoli pont között,

Emlékezz, hogy mindent mindennel összeköt!

Ha egy nagy villám hasítja ketté a zord eget,

akkor is nézz fel, s csodáld a természetet!

Az ő erői ugyanúgy munkálkodnak benned,

Felfele nézz Magadra! Tiszteld tükörképed!

Nézz fel, ha győztél!

Nézz fel, ha vesztettél! 

Nézz fel, hogy meglásd

Mit eddig csak sejtettél!

/saját vers/