Amikor vége az utolsó dalnak is
Az utolsó hang is szétfoszlott már
Magányos tárgyak az elhagyott színpadon
Fölborult székek és konok homály
Papírlapok, egy tépett plakát a lábunk alatt
Ki mondja meg, dalainkból mennyi maradt
Maradj velem,
segíts nekem
Vigyél haza,
fogd a kezem
Szeress nagyon,
fáradt vagyok és nehéz a szívem.
Vigasztalj meg, ha nem is hiszed,
Hogy szebb lesz a holnap,
mondd, hogy lehet
Mondd, hogy lehet,
ha nem is tudod,
hogy hiszek neked.
Ebben az évben túl sok, túl értékes ember távozott el ebből a világból. Szinte minden napra jutott hír egy egy legendás zenész, sportoló vagy művész haláláról. Ez tragikus, de sajnos ez az élet rendje. Nem kell megérteni. Ezek az emberek, mint ahogy Balázs Fecó hatalmas nyomot hagytak az emberek szívében. Ott voltak az életünkben és segítettek. Talán az én generációm nem is ismeri már, mégis az ő dalai óriási hatással voltak rám, rengeteget hallgattam és valahogy megtaláltam benne önmagam. Bár nem kérhetjük, hogy maradjon itt örökre egy egy ilyen csoda ember, de őrizhetjük az emléküket, hogy az életük így jóval hosszabbra nyúljon, mint ami megadatott nekik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése