Egy szívbemarkolóan aktuális vers. Talán ez a világ sosem volt jobb, szebb, talán csak kevesebbet láttunk belőle mint eddig és az ember is csak ember volt ahogyan ember lesz is mindig. Talán ez csak egy szép álom, mégis él a remény bennem, hogy az "ember" szó jelentése nem csökevényesedik el, nem leszünk annyira eszetlenek, hogy nem vesszük észre, nem mi uraljuk a világot és nem mi vagyunk a teremtés csúcsán. Remélem, hogy az intő jelekből valamiféleképpen tanulunk és megtanulunk Isten helyett a saját szerepünkben maradni. Remélem a világ már nem lesz ennél betegebb...
Heltai Jenő: December
Nem pesti hónap: budai hónap,
Kisvárosi, falusi hónap,
Nem jazzal, rádióval hangos
Vásáros, mai hónap:
Százévelőtti, régimódi, biedermeierhónap,
Gyermekéveink hónapja,
A szülei ház hónapja és a nagy téli szünidőé,
A Megfagyott Gyermek hónapja,
És Andersen kis gyufaárus lányáé,
A fehérszakállú Mikulásé
És a kisded Jézusé,
Jóság és szeretet hónapja,
A megfogyatkozott jóságé és a
megcsappant szereteté.
Mert kihűlt a remény kemencéje a Földön,
Nincs, aki újra befűtse.
Didereg az Ember,
Haldoklik a világ.
Ez a melegségre szomjas jégvilág,
Mely időtlen idők óta koldusan nyeli
Az áldott Nap maradék-tüzét,
A türelmes föld gyérülő szenét
És a jóság és szeretet isteni kenyerének morzsáit.
Hová lett az isteni kenyér,
Mely azért volt, hogy mindenkinek
Jusson belőle egy karéj?
Alig maradt belőle egy decemberre való
Egy napra való
Egy estre való,
Egy karácsonyestre való!
Talán imádkozni kellene!
Vagy visszanézve arra, mi mögöttünk van,
Megfogni egymás kezét,
Összebújni, egymást megölelni
És utolsó szikrájából annak, mi bennünk emberi,
Új tüzet rakni új jövőhöz
És friss kenyérsütéshez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése