Ha hallasz...

Végre én is látom már, hogy te vagy itt szívtelen,
Azt hogy nekem fontos vagy többé már nem színlelem
Ha eszembe jutsz néha még szem nem marad szárazon
A múltunk emlékeit most már könnyeimmel áztatom.
De várhatom, hogy átérezd, hisz fogalmad sincs róla még
Ha megint felhoznám a múltat tudom már nem volna szép
Feldolgoztam, nehéz volt, de segíts hogy ha hallasz!
Hogy ha figyelsz, és ott legbelül az emlékek közt tartasz.
Segíts kérlek abban most, hogy el tudjalak feledni
Mert hiába is döntöttem el, tudjuk, hogy ez nem ennyi!
A búcsú könnyű lenne, mégis megszakad a szívem
Az eszem hozzád oda húzna, de valami eltaszít benn.
Tudom, hogy ez nem múlik el, és úgy írom meg ezt a sort
Hogy tiszta rólunk előttem a kép, pedig már nem ma volt.

Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem

"Ha barát kell, a barátod leszek, ha magányra vágysz,
én a csönded leszek és ember leszek, mert emberre vágysz ki szeret,
ki elfogad s kit igaznak látsz."

Volt idő, mikor hittem egy hihetetlen emberben és a barátságában, mikor megosztottuk egymással, az örömünket és a bánatunkat, osztoztunk a saját kis világunkban. Talán a lelki társam volt, vagy egy nagyon kedves idegen... magam sem tudom már. De jelentett annyit, hogy kiszámoljam, hány napja is ismerem. Akkor 602 jött ki, amit vicces formában a tudtára is hoztam. Akkor történt hogy készítettem egy emlékeztetőt a telefonomba az alábbi szöveggel: "1000". Nos ez az emlékeztető mára volt időzítve, ugyanis az ismeretségünk első pillanata óta eltelt 1000 nap. Akár szégyen, akár nem nekem ez még mindig fontos, ugyanakkor sajnos korántsem töltött el akkora örömmel, mint azt az emlékeztető készítésekor reméltem. Ezen a buta kis dolgon mi ma nem fogunk együtt nevetni, sőt lassan nem csak a minket összekötő emlékszálak szakadnak el, hanem az idő elmossa a neveinket, egymás szívéből, elfelejtjük egymást.
1000 nap olyan rengeteg, ennyi idő alatt hányszor, de hányszor nevettetett meg és hányszor hiányzott, hányszor akartam vele beszélni úgy, hogy ő nem volt ott... hányszor számíthattunk egymásra és hányszor éreztük egymás barátságát őszintének? Ezt csak mi tudjuk, és nagy valószínűséggel a válaszaink is eltérnek.
De jó lecke volt minden esetre, csak tovább erősíti bennem azt, amit nagyrészt neki köszönhetően tanultam meg. Ha valamit meg akarsz tenni tedd meg itt és most, ha valakit szeretni akarsz, szeresd itt és most! Ha pedig valakit el akarsz lökni magadtól, akkor engedd el a füled mellett amiket mond, ne vedd észre még egy közösségi oldalon sem, véletlenül se válaszolj a leveleire és hagyd, hogy akár egy év is elteljen, anélkül, hogy beszélnétek!

Életed legszebb évei

"Ne azzal töltsd életed legszebb éveit, hogy életed legszebb éveire vársz."

Ne bizony, mert várni, amúgy is a legrosszabb dolog amit tehet az ember. Várni valamit egyenlő azzal, hogy beletörődsz: amit vársz az mindenképp máshogyan alakul majd. Eltérhet egy apró részletben, de akár teljesen is. Én is sokszor vártam sok mindent, emberektől, magamtól vagy csupán a sorstól. Nyilván vártam hogy sikeres legyek, szeressenek a barátaim és hogy megtapasztalhassam milyen az mikor szerelmes vagyok. Elképzeltem, hogy majd milyen lesz és ezáltal megteremtettem egy képet. Ez a kép szinte kivétel nélkül minden esetben eltér a valóságtól, nem feltétlenül azért mert szebb hanem mert más. Sok esetben vártam jobbat de sokszor okozott kellemes meglepetést az élet és történt úgy, hogy a dolgok sokkal jobban alakultak mint ahogy vártam. De a dolgok alakulásában nem csak a sorsnak volt hatalmas szerepe, hanem nekem is. Tennem kellett azért, hogy amire várok eljöjjön és talán ennek köszönhetően mondhatom el magamról, hogy életem legszebb éveit meg is élem és nem csupán várom.
Ismerek olyan embereket akik erre képtelenek, nekem pedig fogalmam sincs, hogyan tudnék segíteni rajtuk. Az biztos, hogy egyáltalán nem a barátokon vagy barát jelölteken múlik a dolog, hiszen az emberek mindig adottak körülöttünk, mi vonzzuk és mi is taszítjuk őket így azok akik léphetnek a tétlen várakozás ellen azok maguk a tétlen emberek. Sokan később talán rájönnek majd hogy már így is mennyi mindent veszítettek és észhez térnek, de sokan talán az egész életüket így élik le.
Számomra elképzelhetetlen, hogy kifogásokat keressek, mikor egy jó barátról, a táncról vagy a családomról van szó. Hogy ne használjak ki minden percet, hogy ne élvezzem az életet.
Nem szabad csak várni, mindennek örülni kell és napsütésesnek látni a legsötétebb mezőt is, észrevenni, hogy attól mert sötét van az ég tele van csillagokkal.
Attól mert vannak hiányosságaid, még gyönyörű életed van és életed legszebb évei nem jönnek maguktól. Azok lesznek a legszebbek, amiket Te azzá teszel!

ciCa :)

Elég sok hasonlóság van az emberek és az állatok között. Ez egyáltalán nem rossz dolog, sőt csomó olyan dolog van, amit elleshetnénk tőlük. Őszinteség, kitartás, ragaszkodás, hűség. Az állatok sosem hazudnak, ha valamihez nincs kedvük, akkor azt nem teszik, nem szabályozhatja senki az akaratukat, csak ők maguk. Befogadtunk egy kiscicát a hét elején. Elég félénk volt, meg volt húzódva, elbújt, az ételt is alig akarta megenni, mert attól is félt. Néhány óra kellett csak, hogy közelebb jöjjön a tenyeremben tartott falatokért, hogy hagyja magát megsimogatni és kis idő elteltével dorombolni kezdett. Betettük egy dobozba a dobozt pedig a ház azon részébe, ahol az előző cicáink is nevelkedtek. Benyitottam hozzá néhányszor, ilyenkor mindig felugrott és elbújt, megvárta amíg kimegyek és visszament a kis fekhelyéhez. Hamar eljött az a pont, amikor már nem ijesztettem meg, nyugodt volt és hagyta, hogy odamenjek hozzá, hogy megsimogassam. Gyorsan bízni kezdett bennem és ragaszkodni kezdett hozzám. Gondolom érezte, hogy nem akarom bántani. Szerintem egy ilyen kis cica minden emberben ott rejtőzik. Vannak, akik örök életükben vadak maradnak, vannak akik túl szelídek, akadnak olyanok is akik tudják, hogy kinek érdemes dorombolni, de mindannyian voltunk már kidobva az utcára, féltünk már sok mindentől és voltunk bizalmatlanok másokkal. Mindenkiben ott van ez a kiscica, aki törődésre éhezik és mindezt lelkes dorombolással hálája meg. :)

Zánka :)

"Elfelejtesz mindent, amit megtanultál, a technika eljárása, a félelem, a fájdalom, ráadásul elfelejted, hogy Te ki vagy, a zenével eggyé válsz, és valóban egy vagy a tánccal."

Első közös versenyünk, gyönyörű emlékek fűznek hozzá. Érdemes volt kitartani az álom mellett, hogy Zánkán lépjünk először parkettra.

"lelkemben mindig ott volt valami dallam"

"Sétálj a nap fényében, a felhők alatt, a holdas éjszakákon.
Amit ott érzel, az ugyan nem mérhető, de boldoggá tesz."

Nem volt mérhető az sem, amit életem első táncversenyén éreztem. Hosszú éveken keresztül álmodoztam erről és most ott voltam, azzal az emberrel léptem a parkettre, aki mindig hitt bennem és türelemmel megvárta amíg adok erőt a kezembe, oda teszem a csípőmet ahová kell, úgy emelem a kezem, hogy jól nézzen ki. Türelmes volt eddig is és tudom, hogy ezután is az lesz. Ilyenkor még erősebben érzem, hogy nyertes vagyok vele, mert ilyenkor erősödik fel az egymásba vetett hit és ilyenkor látjuk igazán a munkánk súlyát és eredményét. A partnerem mellett volt még néhány ember, akik kellemes meglepetést okoztak és olyanok is, akik számára nem volt kérdés a támogatás és a segítség.
A bevonulás előtt megszólalt egy dal, Caramel-Szállok a dallal... eszembe juttatva egy olyan embert, aki nélkül talán sosem ismertem volna meg a táncot, akit el kellett veszítenünk, hogy rájöjjünk ki is volt, akinek azt köszönhetem, hogy "...lelkemben mindig ott volt valami dallam, tudtam hogy elmondhatok bármit egy dallal..." Mert mindig ő adott erőt folytatni, félretenni a fájdalmat, a kudarcot. Tudom, ezentúl is mindig mellettem lesz.
Sok erőt érzek magamban, hogy fejlődjek, kitartsak és erőt adjak Bencének is. Hiszek benne, hogy egy nap felállhatunk majd a dobogó legmagasabb fokára. Tudom, hogy mindig lesznek akik majd segítenek és lesznek irigyeink is, de a legfontosabb, hogy mindig önmagunk tudjunk maradni, hogy vegyük észre a dolgok lényegét, megbecsüljük egymást és ne hagyjuk hogy bárki is eltántorítson az álmainktól.

Havanna "edző"tábor 2o11

Múlt heti hallgatásom oka. Sajnos nem tudok olyan pozitív beszámolót írni mint egy éve. Fogalmazzunk úgy, nem ez volt életem legszuperebb hete. Sok mindenről szólt ez a hét és táncoltunk is. Megtapasztaltam az irigység legmagasabb dimenzióit, mikor bizonyos emberek mindent megtesznek azért, hogy ha ők képtelenek bármit is elérni, akkor más se vigye többre, mint ők. Szánalmas. Nevetséges. Szomorú. Szétnéztem kicsit ott és megláttam, kik azok akik nem szeretnek szomorúnak látni és kik azok akik egyenesen élvezik nézni, ahogy szenvedek. Ennyire még sosem próbáltak minket összeugrasztani Bencével, sose éreztem még ennyire a féltékenységüket. Gusztustalan, hogy bizonyos embereknek ez okoz örömet.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a táncpartneremmel mindent meg tudunk beszélni és nem rágunk be egymásra még akkor sem, ha nem tetszik amit épp "egymás fejéhez vágunk". Ha valami nem oké akkor azt szemtől szembe beszéljük meg, nem kavarjuk a sz@rt egymás háta mögött.
Van benne valami, hogy meg kell tapasztalni rossz dolgokat is hogy aztán igazán örülni tudj a jónak, hogy látnod kell szánalmas, irigy embereket, hogy értékelni tudd azokat akik hisznek benned és biztatnak, annak ellenére is, hogy tudják esélyed sincs a dobogóra.
Nálam ez pont fordítva történt, tavaly olyan tánctáborban voltunk, hogy megszólalt és életem egyik legnagyobb élménye lett. Megtapasztaltam milyen a táncért lenni egy egész hétig és a kaján meg az alváson kívül semmi mással nem foglalkozni. Hatalmas volt :D. Most meg itt volt ez és egyszerűen nem is nevezem tánctábornak, meg semminek se.
Pénteken lesz a verseny Zánkán, aki belelát a dologba mindent tud az esélyeinkről. 0. Számomra a tánc nem csak ezt az egy hetet jelenti, amit sikeresen tönkretettek bizonyos emberek, akiknek szerencsére már rég semmi közük nincs hozzám. Ezalatt a közel 6 év alatt rengeteget nyertem. Olyan dolgokat, amik egy életre szólnak. Nyertem egy imádni való táncpartnert, néhány jóindulatú embert, ellenségeket, fájdalmat, küzdelmet, csalódást és olyan emlékeket, amikre az elmúlt egy héttel ellentétben szívesen emlékszem vissza. Ez az, amit a kedves jóakaróim, akkor sem vehetnek el tőlem, ha fejre állnak ;).