Apróságok

Így a karácsony küszöbén, a mai nap egy igazán édes jelenetnek lehettem a főszereplője. A trolin utaztam éppen hazafelé, a kis lakba... felálltam, hogy átadjam a helyem egy idős néninek és odaálltam az ajtóhoz. Már felszálláskor kiszúrtam egy nagyon aranyos kisfiút, aki szintén engem figyelt, mosolyogtunk is egymásra. A fiú körülbelül 5 éves lehetett, ott volt vele az anyukája, apukája és a testvére is. Szorongatott valamit a kezében és sugdolózott az anyukája fülébe. Az anyuka rám nézett és mondta a fiúnak, hogy "jó, rendben! Add oda neki!". A kisfiú odajött hozzám és átnyújtott egy kulcstartót, egy termékmegjelenítést tartalmazó bevásárlókocsi bilétával. "Ezt neked szeretném adni!"- mondta. Én csak pislogtam, nem értettem miért adja nekem, hát rákérdeztem. "Azért, mert nagyon szép vagy!" válaszolt a kisfiú csillogó szemekkel. Nekem természetesen nagyon jól esett ez a kedves kis mondat (főleg, hogy no makeup napot tartottam aznap), megköszöntem és beszélgettünk még pár megállót, mialatt a testvére is odajött hozzám és a kezembe nyomta amit épp a zsebében talált, egy félbetört cukorbotot. A karácsonyi rohangálás kellős közepén az jutott eszembe, milyen kár érte, hogy az emberek felnőnek. Ezek a gyerekek az ékes példák arra, hogy a legnagyobb öröm, a legnagyobb ajándék amit másoknak adhatunk, egyik boltban sem kapható, hogy legyen az bármi amit adunk okozhatunk vele felejthetetlen pillanatot, és az igazán nagy és fontos dolgok az élmények, amelyekkel meggazdagítjuk a szeretteinket. Az pedig, hogy ez a kisfiú miért látott engem szépnek talán sosem lesz számomra teljesen világos, de pontosan tudom milyen érzéssel keltem fel aznap és ültem ott azon a trolin, hogy mi volt a lelkemben, ami valószínűleg az arcomra is rá volt írva. 

Hálás vagyok hogy részese lehettem ennek a pár perces jelenetnek, hogy szembesültem azzal, mennyire fontos észrevenni mi is rejtőzik a felszín alatt.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok ismét mindenkinek

Békés, 

Boldog, 

Áldott Ünnepet! 

Lopott szavak

"Eljön a perc amikor választanunk kell az életünk és a képzelet között. 
A kettő nagyon közel van, de soha nem érinti egymást..."

Vannak filmek, amiken egyszerűen nem tudok elaludni, pedig igazán nagyon hajlamos vagyok erre. Ez is egy ilyen film. Gondolkodós, de mégsem... Egy történet egy íróról, aki más könyvét adja ki és válik vele híressé. Egy olyan történettel, amelynek egyetlen percét sem élte meg... vagy mégis? 

Hogyan lehet leírni, átadni valamit, aminek a valódi mivoltáról mit sem tudunk, hogyan rendelkezhetünk mégis akkora képzelőerővel, hogy ezekkel teremtsünk? Felmerült bennem a kérdés, hogy honnan ez a félelmetes erő, amit egyedül az elménk képes létrehozni. Minden percben, mindenki, mindenhol egy történetet alakít, írja az életét tollal vagy anélkül és ha jobban megnézzük az ember sokszor több történetet is ír... teremt, alkot és hatást gyakorol mindenre, ami a környezetében van. 

Nem az én tisztem hatalmas felfedezéseket tenni arról, mi az élet lényege, mert nyilván ez valahol mindenki számára más. Ez a film nagyon sok szempontból ragadja meg ezt, sugallva, hogy szavakkal, vagy szavak nélkül, de mi magunk fogjuk a tollat a saját életünk könyvének írásakor. Ez egy óriási felelősség és ezzel tisztában kell lenni. Vannak dolgok az életben, ami ellen nincs mit tenni, de rengeteg olyan van, amit egyedül mi magunk változtathatunk meg. 

Mielőtt

Mielőtt feladnád gondold végig, hogy eddig miért tartottál ki!

Az egyik legnehezebb és legszebb dolog egyben, vállalkozni valamire, elköteleződni és kitartani a választott út mellett. Szeretni az utat a rögökkel együtt és meglátni az összes szépséget és inspirációt az út mentén. Menni előre anélkül, hogy oldalra, vagy hátra fordulnál és nem törődni azzal, hova is visz pontosan. Haladni előre minden kudarc és nehézség ellenére. Bízni a saját erődben és hinni abban, hogy értékes vagy. Gondolni a hiányosságokra és építkezni belőlük, felismerni, hogy minden a javunkra válhat és elfogadni azt, hogy néha hibázunk. Megbocsátani ezt magunknak és másoknak is. Átesni a holtponton és "megérkezni" megmutatni hogy ki is vagy, mire is vagy képes igazából. Megmutatni... Magadnak! Építkezni folyamatosan a saját lelkedből és érzéseidből. Leküzdeni nap mint nap a kételyeket és erősíteni a magadba vetett bizalmat. Hálát adni mindenért, amid csak van és megbecsülni mindazt a kincset amit eddig összegyűjtöttél. Bármit is vállalsz, bármibe is kezdesz egy idő után nehéz lesz és talán lesznek kátyúk az út során, de a legfontosabb dolog, hogy Te mindig elég erős leszel ahhoz, hogy a rád mért kihívást teljesítsd, hogy nem kell hazamenned mert végig tudod csinálni!

már nem álom :D

Van egy kis szoba, a házban, ahol felnőttem, az én régi szobám, ahol az álmaimat szőttem, az álmokat az életről, amit szép lassan el is kezdtem élni. Ebben az álomban sok minden volt. Annyira hittem, hogy egyszer már nem csak a képzeletemben létezhet majd. Annyiféleképpen elképzeltem. Ott voltunk tegnap és feküdtünk azon az ágyon, ahol éveken át úgy hajtottam le a fejem, hogy hittem, ez az élet az enyém lehet egyszer. Így lett. Hittem magamban, hogy képes leszek kimenni a nagyvilágba és megállni a helyem, hittem, hogy lesznek majd emberek, akik felfigyelnek rám és számítanak arra, hogy az én segítségemmel valósítanak meg célokat. Hittem, hogy megkapom a szeretteimtől mindazt a támogatást, ami előremozdít majd. Hittem, hogy hasznosnak és sikeresnek érezhetem majd magam és nem utolsó sorban hittem, hogy egyszer teljes szívemből szerethetek majd valakit, valakit, aki hasonlóképpen érez irántam. Hittem hogy lesz valaki, akinek a szemében minden egyes kérdésemre választ kapok. Csak feküdtem ott, többször is elszundítottam... mikor kinyitottam a szemem és rá néztem egy pillanatra azt hittem visszacsöppentem a múltba és még mindig álmodom, de nem. Ez bizony a valóság. Valóra váltak a legféltettebb álmaim és tudom, ez hatalmas dolog. Érzem hogy itt van a helyem, ez már egy másik ágy, egy másik ház... mindez most már az életem, a valóság. Hálás vagyok, hogy átélhetem ezt a csodát és ilyen jó irányba halad az életem. Jó érzés, hogy mindenem megvan és hogy a lelkem mélyén még mindig az a lány vagyok, aki mindennél jobban vágyott erre. Ez a lány továbbra is hisz, hiszi, hogy az élete tényleg olyan lehet, ahogyan megálmodta.

Csak az fontos...

"Csak az fontos nekünk igazán, akit félünk elveszíteni."

Érdekes, mennyire nagy úr a félelem és mennyire nagy hatalma van a dolgok felett. Az ember ösztönösen riad meg olyan helyzetekben, amelyet, vagy amelyhez hasonlót már átélt. Ösztönösen védekezünk az ellen, hogy megsebesüljünk valaki miatt, akitől nem várnánk. A keserű tapasztalatok a múltból azonban nem szabad, hogy beárnyékolják a jelent, ami már egy gyökeresen más, új helyzet. Természetes, hogy az ember fél elveszíteni egy hozzá közel, talán a világon a legközelebb álló embert. Ekkor hajlamosak vagyunk gyakorlatilag bármire és megteszünk olyan őrültségeket, amiket józan ésszel soha sem tennénk és csak nevetnénk az egész helyzeten. Sose hittem volna, hogy lesz alkalmam megtapasztalni az őrült szerelem adta érzéseket, amelyek kissé szélsőséges irányokba húzzák az embert. Vagyok annyira szerencsés, hogy (többnyire) tudom uralni a helyzetet és nem vágom magam alatt a fát. Idővel megtanultam azt, hogy nem baj az ha félsz és az sem baj ha ezt mások is látják. Sosem bántam meg, hogy megosztottam Vele a félelmemet, mert mindahányszor ez történt kaptam egy megnyugtató választ a szemében afelől, hogy ha rajta múlik nem esik bántódásom. Most már tudom, hogy a félelem nem az ellenségem, hiszen van néhány dolog, ami sokkal erősebb ennél: a szeretet, amit iránta érzek, a vágy, ami elönt ha a közelemben van és a hit, hogy ő meg én egy életre összetartozunk.

Bárkinek bárhol

Bárki lehetsz, bárhol a világon,

fekhetsz éppen egy kényelmes ágyon,

lakhatsz utcán, lehetsz átutazó, 

ringathat most egy óriás hajó,

élhetsz boldog teljes őszinte életet,

félhetsz is, hogy éppen nem helyesen teszed,

lehetsz bűnös, ki megbánta már százszor,

vagy akit épp elönt a végtelen mámor,

zenélhetsz az utcán, vagy rivaldafényben, 

szállhatsz magasan, vagy élhetsz lenn a mélyben,

álmodhatsz a jóról, hiheted a szépet,

nézegethetsz jó pár réges-régi képet, 

magadra ismerhetsz, nevethetsz a múlton,

elbújhatsz a széltől, hogy ne téged fújjon,

titkolhatsz egy vágyat, kimondhatod bátran,

teljesíti valaki, valahol a világban. 

Te is lehetsz példa, bíztató szavakkal,

kéz ami simogat, lélek ki vigasztal

Te lehetsz az erő másoknak, magadnak,

benned lakik minden amit ők akarnak,

Lehetsz anya, akinek álmatlan az éjjel,

vagy gyermek, aki még egy polcot sem ér el,

lehetsz nagyon fáradt, mert sokat dolgoztál,

vagy sérült és mondhatod azt hogy nagyon fáj,

lehet hogy már nem tudsz felszállni a buszra,

szíved mégis mindig új utakra húzna.

Lehetsz bárhol, bárki e világon,

Álmod mind azért van hogy valóra váljon,

Az idő azért, hogy nézhesd hogy repül.

Egyedül vagy 

és nem vagy egyedül!

/saját vers/

Mit jelent?

Mit jelent szeretni?

Elbukni

Felkelni

Ölelni

Nevetni

Nem enni

Remegni

Megélni

Elérni

Hallgatni

Beszélni

Mit jelent szeretni?

Bízni és remélni

Tévedni

Rájönni

Félteni

Engedni

Mit jelent szeretni?

Vitázni

Békülni

Kérdezni

Felelni

Mit jelent szeretni?

Hinni és táplálni

esőben átázni

Átadni

Elvenni

Enni és etetni

álomba ringatni

együtt ébredezni

egymásra meredni

Mit jelent szeretni?

Ki tudja? Ki érti?

/saját vers/

Veled akarok

Veled akarok a magasba szállni, 

Nyári zivatarban néha bőrig ázni,

Hideg téli napon örülni a hónak, 

Megélni az érzést és hinni a szónak.

Veled akarok a mélybe lezuhanni, 

Egy bálterem parkettjén könnyeden suhanni,

Együtt lakni egyszer egy kedves kis házban,

Osztozni tervekben és az elmúlásban.

Veled akarok a kudarcból tanulni, 

Veled akarok ébredni, s aludni,

Veled akarok félni és remegni,

Veled akarok álmodni, nevetni.

Veled akarok  osztozni a léten,

Veled akarok létezni egészen,

Veled akarok önmagam lenni,

Veled akarok élni és szeretni.

saját vers

A világ ölelésében

Vannak napok, időszakok, mikor az ember megy, teszi a dolgát és nem vár semmiféle visszaigazolást minderről. Van, hogy a mindennapok sokféleségében az ember elfelejt arra gondolni, mennyi mindent is csinál. Sokszor sajnos azt is elfelejtjük, hogy mi is ennek a világnak a részei vagyunk és minden velünk együtt alakul, változik és hat vissza ránk. Vannak napok, mikor úgy érzem minden nekem szól. Rengeteg dolog van, amire elég csak rágondolnom máris rájövök, mennyire jó helyen is vagyok most... lehetnék jobb helyen is de most pontosan ott vagyok ahol lennem kell és ha belegondolok ennél nincs is jobb.

Ritka az a pillanat mikor a világ is felfigyel arra, mennyit is fáradoztál eddig, hogy most itt tarts. Ritka az elismerés és ritkák a dicsérő szavak és éppen ezért olyan értékesek. Kőkeményen meg kell dolgozni azért hogy a világ egy percre megálljon és rád figyeljen. Bár belegondolva már az is hatalmas dolog ha csak egyetlen ember áll meg melletted hogy hosszabb vagy rövidebb ideig, de részese lehessen az életednek.

!

Ritka, de van úgy az életben, hogy az ember úgy érzi megállítaná a világot hogy minden így maradhasson élete végéig... hogy ami most történik sose merüljön feledésbe. Van néhány olyan nap, amikor az ember kimondhatatlanul teljesnek és boldognak érzi magát valaki, az Ő oldalán. Én is így érzek az elmúlt időszakkal kapcsolatban... ezerszer is átélném újra és újra de várjunk csak egy kicsit.

Mi lenne a jó abban, ha most meg tudnék nyomni egy gombot amivel bebiztosítom a jövőt, hogy ez az érzés márpedig így marad és nyugi mert ezeregyszer is át fogod élni? Semmi. Ez a legjobb az egészben, hogy nem létezik ilyen gomb. Az idő halad előre mi pedig folyamatosan alakulunk és a tetteink következtében oda kerülünk ahová szeretnénk. Mi irányítunk... minden egyes percben megvan a lehetőségünk a meglévő állapotot fenntartani, vagy megváltoztatni. Ezért nem kell ez a gomb, mert nap mint nap meg kell hozni a döntést, hogy ez az, amire vágyom és ez az amit szeretnék az életebe. Azért, hogy a teljesség, a boldogság életünk végéig velünk lehessen életünk végéig tenni kell.

A szerelmet meghatározni esélytelen, most mégis úgy érzem közel kerültem a megoldáshoz, hogy mi is ennek a titokzatos és varázslatos érzésnek a lényege. Az összetevők nagyon vegyesek: a bizalom, kötődés, hit, megbecsülés, vágy és tisztelet, az odafigyelés... de kire is? A legnagyobb hiba amit az emberek elkövetnek, hogy a másik emberbe ültetik el ezeknek a nemes dolgoknak a magvait és azt várják, hogy majd kikelnek, magától növekednek és virágba borulnak. Eszükbe sem jut, hogy az elhintett magvakat gondozni, ápolni kell és rengeteg odafigyelést igényelnek. 

Életem során sokféle dolgot megtapasztaltam már, volt első szerelem, reménytelen szerelem, plátói szerelem, amiről azt hittem hogy az de mégsem szerelem... mindegyikben volt valami, ami miatt érdemes volt átélni és egyáltalán nem áll szándékomban degradálni a korábbi látásmódomat, de most tudok valamit, amit akkor még nem tudtam. Most látom csak, hogy ezek a dolgok meg sem közelítik azt az érzést amit igaz szerelemnek neveznek. Szerelem vagy van vagy nincs... minek ennyiféle nevet és árnyalatot adni neki? Pontosan ezért, mert van akinek akár egy élet során sem adatik meg az, hogy megtapasztalja, ami ennek a csodának a lényege. Ez azonban nem a sors gonosz átka, vagy a Jóisten büntetése... sokkal inkább a hozzáállás következménye. Ahogy én is, sokan keresik eleinte másban a boldogságot és a teljességet, várják, hogy jön majd valaki akitől kinyílik a világ és kékebb lesz az ég, szebb lesz az élet és minden jóra fordul. Na ez a baj... az a baj, hogy a kis kertünket mással szeretnénk kigazoltatni, a virágainkat másra bízzuk, hogy gondozza tehát a növekedést, fejlődést, érlelődést is mástól tesszük függővé. 

Abban a pillanatban, amikor már szereted magad annyira, hogy egyedül is képes vagy meglátni a színeket, hogy Te magad vagy a teljesség és magadtól veszed észre a világ apró kis csodáit, amikor  már nem várod el, hogy valaki másból táplálkozz és gyűjts erőt, abban a pillanatban leszel méltó az igaz szerelemre. Ez egy nagyon félelmetes érzés, mert kitárul előtted minden, amit az erőiddel teremthetsz. Felszabadul minden energiád, amit önmagadba fektettél így lehetsz valaki számára egy olyan társ, akivel szívesen osztja meg az életét és az ő energiáit. Félelmetes látni, hogy mennyi minden lakozik bennünk, hogy mi mindenre vagyunk képesek, mennyire tudunk szeretni. De hogyan is tudnánk szeretni mást, ha nem tudjuk szeretni magunkat. Hogyan élne velünk valaki, ha mi magunk sem vagyunk kibékülve a lényünkkel? Ki is öntözné a kertünk virágait, ha azok láthatóan pusztulásra vannak ítélve. Senkitől sem várhatjuk el, hogy jön és összeszed a padlóról, hogy életre kelti a haldokló reményeinket és hitünket. Mi magunk vagyunk felelősek azért, hogy létrehozzunk egy helyet, ahová beengedhetünk valakit, akinek megadjuk a lehetőséget, hogy részese legyen a bennünk zajló életnek. Ez az igaz szerelem... a legszebb virág a kertben, ami mind közül  a legnagyobb figyelmet és törődést érdemli.

Létezés

Köszönöm nektek hogy idáig hoztatok 

fájdalmas, fájó múltbéli kacatok!

Köszönöm nektek hogy sosem kellettem 

hogy szó nélkül mentetek sokszor el mellettem!

Köszönöm a csendet az érzések hiányát 

a szánalmas látvány rothadó virágát,

köszönöm nektek, hogy sosem kellhettem

hogy végre valaki nem megy el mellettem!

Az éjjel most is álmatlan, de nem attól mint régen...

nem alszom a boldogságtól és már nem kell félnem,

mostanában nem is eszem, máshol járok agyban,

az ágyadat úgy találod, ahogy reggel hagytam.

Köszönöm az álmaimnak, hogy nem váltak valóra,

Mert most végre itt az idő, most jött el az óra.

Minden amit eddig hittem, kiderült hogy igaz.

Létezik a könnycseppeket felszárító vigasz.

Létezik a simogató, ölelő két karod

létezik az erős érzés, miben hinni akarok

létezik a kemény munka, a jutalom a végén

létezik a nyugalom és az örök élmény

létezik a haragom, a szerelmem irántad

létezik a mindenség, ahogy csak kívántad

létezik a köztünk megbúvó szenvedély

de leginkább

létezel 

Te 

és 

létezem 

én.

/saját vers/

Miért pont Téged?

Nem pont ehhez szoktam, furcsa ez az érzés 

sok ezer válasz van és egyetlen kérdés,

felteszem halkan majd remegni kezdek:

Miért pont téged,

pont téged szeretlek?

Azért, mert egyetlen pillantásod elég,

mert bármikor bátran indulok el feléd,

mert veled a világ sok zaja távol van,

mert van valami minden mozdulatodban,

mert a mennybe röpít minden érintésed,

mert tudom, az enyém az összes szívverésed,

mert egyre több dal szól rólad és rólam, 

mert Te vagy az álom, az élet, a sóhaj.

Pont Téged szeretlek, mert van rá ezer okom!

Megosztozunk rajta jöhet taps vagy pofon.

Mert még akkor is ha meg sem érdemelném

kétségek nélkül állsz oda mellém.

Mert az álmaimat mind mind csak rád bíztam,

együtt tartottunk ki ha már én nem bírtam.

A vágyad a dühöd,a vigasztalásod,

Az őszinte szíved, édes hallgatásod

A táncod, a tested, a képünk a falon

ezekért 

Szeretlek 

és

 Mindened Akarom!

(saját vers)

A hála

"Talán a hála csak annyit jelent, hogy felismerjük, mi is az, amink van. Megköszönjük a kis győzelmeket."

Igen. A hála "csupán" ennyit jelent. Felismerni, amink van, meglátni mennyire gazdagok vagyunk, mennyi mindent kapunk szinte minden percben. Észrevenni az értékes és fontos dolgokat azonban korántsem könnyű, de amint az ember tudatosan keresi az életében a dolgokat amikért hálás lehet egy félelmetesen jó érzés keríti hatalmába... én úgy gondolom a hála nagyon közel van ahhoz az érzéshez, amit teljességnek nevezünk. Sok időt töltök azzal, hogy gondolok arra, amiért hálás lehetek és azért töltök sok időt ezzel, mert rengeteg ilyen dolog van az életemben. Most persze az olvasó elképzel egy barbiházat amiben egész nap csücsülök és rózsaszirmokon sétálok. A jó hír, hogy ez nem így van. Az én életem sem fenékig tejfel és én is megvívom a saját harcaimat. A legtöbben azt hiszik a hála csak a jó dolgok iránt keletkezhet. Tévednek. Talán többször vagyok hálás olyan dologért az életemben, ami balul sült el és nem kedvemre alakult, kudarcért ami erősített. Így a rossz élményekből építkezhet az ember. Ha most kérdeznék meg tőlem miért vagyok hálás, akkor órákig tudnék mesélni. Amerre nézek hálát találok magamban és van is egy kövecském is amit hálakőnek hívok a The Secret című film után szabadon :). Mikor megtalálom a táskámban mindig gondolok valamire amiért hálás lehetek. Bár a legtöbbször valakire gondolok. Valakire, akitől visszakaptam a reményt és a hitet. Valakire, aki mindig mellettem van és bátran bízhatom magam rá. Valakire, akinél az első perctől fogva éreztem, hogy ő különleges lesz az életemben, de nem is sejtettem még, hogy ennyire. 

Szembenézni önmagunkkal

Az élet sokak számára sok mindent tartogat, kinek sok jót kinek sok rosszat, de az biztos, hogy mindenkinek jut mindenből. A tökéletes nem létezik, nincs olyan élet amelyben nincsenek gondok és olyan sincs amiben ne lenne valami szép és értékes. Életünk során tehát sok mindennel kell szembenéznünk, de van valami amivel sokan csak nagyon ritkán találják szembe magukat.

Ritkán kerülünk olyan helyzetbe, hogy kettesben maradunk valakivel, aki igazából mindig velünk van, mégsem ismerjük igazán. Ez a valaki nem más mint mi saját magunk... Eljön néha olyan pillanat, amikor nincsenek zajok, más emberek, más gondolatok, csak a néma csend és mi. Mi egyedül összezárva önmagunkkal egy szobában. Nagyon könnyű elkerülni az ilyen helyzetet, de nincs menekvés, ha egyszer oda kerülünk, szembesülünk azzal kik is vagyunk. Ilyenkor nem mások szemében tükröződünk vissza, nem a zene vagyunk amit hallgatunk vagy a ruhák amiket viselünk hanem lecsupaszítva ott vagyunk az összes tulajdonságunkkal, képességünkkel és vágyainkkal amik a felszín alatt lapulnak. 

Talán félelmetesen hangzik szembenézni egy szakítással, balesettel, halálesettel, de minden félelem közül a legnagyobb, mikor az embernek saját magával kell szembenéznie. Azt mondják nem azért félelmetes ez, mert meglátjuk milyen gyengék, esendők és tökéletlenek tudunk lenni... épp ellenkezőleg: szembesülünk azzal, mekkora erővel is rendelkezünk és elvakít a fény, amivel képesek lennénk ragyogni. Ez az igazán rémisztő, látni, hogy igazából mi mindenre vagyunk képesek és az eddigi kudarcaink okozói is mi voltunk ugyanúgy ahogyan a sikereinké is. Félelmetes érzés rájönni, hogy igazából minden, ami ahhoz kell, hogy azzá váljunk amik lenni szeretnénk már a birtokunkban van, hogy nem egy másik embertől, vagy természetfeletti eseménytől kell várni azt, hogy jobbra forduljon az életünk. Az egyetlen, aki meg tudja változtatni az életünket, mi magunk vagyunk. Meg kell látni a bennünk rejlő erőt és hinni kell mindennél jobban, hogy ez az erő mindig elegendő lesz ahhoz, hogy az utunk során folyamatosan érlelődjünk és megéljük mindazt, amiről talán eddig csak álmodtunk.

Létezik!

A boldogságnak mindig tárgya van. Valami miatt vagy boldog. Egy olyan érzelem, melynek létezése egy külső dologtól függ. Az örömnek viszont nincs tárgya. Létezik benned anélkül, hogy bármilyen megmagyarázható érved lenne. Az ő létezése hasonlít a Napéhoz. Éget, hála a saját szíve tüzelésének.

Why don't you be you?

and I'll be me...

Vannak dolgok, amiknek vége kell hogy legyen... észre kell hogy vegyük, hogy ez nem a mi utunk, nem az amiért bármit megtettünk volna. 

csak Benned

Szeress, reszkess, keress új reményt,

bújj el, hallgass, lásd meg újra a fényt!

Veszíts, válassz, minden út egy helyre visz,

vakulj, égj el, valaki csak benned hisz.