"- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni."
(Antoine de Saint-Exupéry)
Nehéz is lenne bármit hozzátenni ehhez a gyönyörű, mindenkinek szóló alkotáshoz. Gyermekként értetlenül, vagy csak inkább egy gyermek számára érthető módon olvastam ezeket a sorokat. Most, hogy a "fölnőttek" csapatát erősítem már teljesen más az, ami szemet szúr, ami megérint ezekben a sorokban (is). Elképesztő mennyire kortalan a mű, de még elképesztőbb, milyen kiszámítható az ember és az emberiség. Talán sosem volt ennyire aktuális ez a pár sor, mint a mostani, rohanó világban.
Szinte mindenki gyűjtöget rózsákat, keresi a szebbet és a jobbat mindenből, legyen az használati tárgy, vagy ember. Sokszor képtelenek meglátni a szépet és a jót mert valamit nagyon keresnek. Mindig a szebbet és a jobbat. A felszínen, valahol, mindenhol. A szem azonban, nem lát igazán, csak érzékel, de nem lát. Nem elcsépelt gondolat az, hogy ami igazán lényeges, az láthatatlan a szemnek. A szív tudja, látja, érzi a lényeget, mindig, és ha vagy olyan szerencsés, nem létezik számodra az a nagyvilági zaj, felszínes zsibongás és nyüzsgés, ami elnyomná a szavát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése