Jaj, de messzire visztek
ti hamis álruhába bújt
sekélyes és felszínes
kifelé virító
parttalan képzelégsek.
Ti halvány emlékek
a szőttesei annak a sok
fájdalomnak ami
nem is az enyém volt,
de meg kellett élnem
és enyhíteni rajtuk,
talán sose tudtam...
Látom már,
mennyi minden lakik bennem,
mert felébresztettétek,
aki már egy ideje csak szunnyadt.
Ezúttal én viszlek titeket messze,
egy kis szigetről
a mély kékségbe doblak
ne adjatok ki egy hangot se
visszasírni Titeket
én sose foglak.
(saját "vers")
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése