Néhány apró dolog...
Ahelyett, hogy oda kényszeríteném az energiát, ahol az sohasem áramlott könnyen, elkezdek igazodni mindahhoz, ami nyugalommal és könnyedséggel tölt el.
Nem keresek már jóváhagyást olyan embereknél, akiket mindig is győzködnöm kellett arról, hogy elég értékes és szeretetre méltó vagyok.
Nem feszítem már túl magam annak érdekében, hogy életben tartsak valamit, illetve nem nyomom el a saját megérzéseimet és igényeimet csupán azért, hogy elkerüljem a feszültséget.
A szeretet olyanná vált bennem, amit megengedek és ezáltal olyan emberek érkeznek az életembe, akik tisztán kommunikálnak és a zűrzavar helyett lágyságot hoznak.
Nincs többé helye az asztalomnál azoknak az embereknek, akik csak akkor nyúlnak értem, ha valamire szükségük van tőlem ám a kölcsönösség elmarad. A barátságok, amelyek most velem vannak, egytől egyig a természetes jelenlét egyszerű őszinteségében nyilvánulnak meg, közös élményeink feltöltenek, nem pedig leszívnak.
Visszalépek az összes olyan szerepemből, amelyben eddig össze kellett magam húznom és kilépek az árnyékból, amelybe azért helyezkedtem el, mert egyesek számára kényelmetlen volt a fényem. Ez az a fény, amiért soha többé nem kérek elnézést és amikor csak tehetem hagyom, hadd világítson, akinek pedig zavarja a szemét az távozzon a közelemből jó messzire, ahonnan már biztosan nem látja, szerencsére elég széles és nagy a világ.
Tudatosítom a határaimat, nem védekezési célból, hanem az önbecsülésem kifejezése érdekében és szilárdan kiállok a saját igazságom mellett, ezáltal megengedem, hogy a békém, a belső összehangoltságomból fakadjon és áradjon belőlem, amerre csak járok.
Tisztelem az energiámat, mert tudom, hogy ez a valutám, nem pazarlom el, csak olyan helyzetek és emberek részesülnek belőle, akik méltók rá.
Olyan kapcsolódásokat teremtek magam körül, amelyek kérés nélkül is biztonságot, melegséget és törődést nyújtanak.
Emlékeztetem magam arra, hogy az inspirált alkotás amelyről már majdnem lemondtam, most az ajtón kopogtat és a mindennapi légkörömmé válik lassan, de biztosan.
Mindenek felett a saját értékeimet választom és tudom, hogy erre az Élet mindazzal a támogatással, bőséggel és szeretettel válaszol, amire korábban azt hittem, hogy csak bizonyos erőfeszítésekkel és eredményekkel érdemelhetem ki.
Az egykor félretett álmaim kezdenek formát ölteni, azokon az apró, szándékos lépéseken keresztül, amelyeket végre képes vagyok megtenni. A dolgok, melyeket korábban csendben kívántam, kezdenek utat találni hozzám, mert az energiám, már nem szóródik szét olyan emberek és terek közt, amelyek soha nem voltak képesek igazán viszonozni mindazt, amit adtam.
Minden döntés, amit innentől meghozok, minden határ, minden szünet azt az életet építi, amelyről korábban nem hittem, hogy elérhető számomra. Nem hajszolom sem az eredményeket, sem az érzelmeket, csupán üdvözlöm és beengedem a valóságomba mindazt, amit az enyémnek érzek és teret adok mindannak, ami még ezután érkezik.
Visszaveszem az energiám, amely annak az életnek az alapjává válik, amiről mindig is álmodtam.
Bocsánatkérés nélkül azt választom, ami jól esik és bízom a vágyaim útmutató erejében, nem félek a vágyaimat üdvözölni, megélni és szándékká, majd tetteké formálni mert tudom,a vágy azért született meg bennem, hogy új utakra vigyen és a javamat szolgálja nem pedig azért, hogy a szenvedésem forrása legyen. Ennek tudatában nyugodt bizalommal fordulok az Élet felé, ez az érzés elkísér engem mindenhová, velem van minden nap, minden percében.
Többé már nem a túlélésből építkezem, sokkal inkább tisztánlátásból, békéből és abból a mély meggyőződésből, hogy a világnak szüksége van rám, csak én vagyok képes életre hívni mindazt, ami bennem született meg és ilyen formán csakis én adhatom azt ennek a sötét mégis fényes, vad de mégis szelíd helynek, ahová azért jöttem, hogy önfeledten, szabadon és szenvedélyesen táncoljak az Élettel.
