Volt úgy, hogy ébredtem, s nem láttam senkit,
Fájt is, ha tévedtem, de nem bántam meg semmit
Forog a Föld s az évszakok, túl az álmokon, végre itthon vagyok,
Ez nem az a Hold, szebb, mint máshol volt, de ha újra elmennék, ide visszatérek még.
Forog a Föld s az évszakok, túl az álmokon, végre itthon vagyok,
Ez nem az a Hold, szebb, mint máshol volt, és ha újra elmennék, ugye hiányoznék még?
Fájt is, ha tévedtem, de nem bántam meg semmit
Forog a Föld s az évszakok, túl az álmokon, végre itthon vagyok,
Ez nem az a Hold, szebb, mint máshol volt, de ha újra elmennék, ide visszatérek még.
Forog a Föld s az évszakok, túl az álmokon, végre itthon vagyok,Ez nem az a Hold, szebb, mint máshol volt, és ha újra elmennék, ugye hiányoznék még?
Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor álljak félre, ha én nem szeretek, vagy ha engem nem szeretnek.
Megtanított arra is, hogy mikor a legfontosabb döntéseket hozom, hogy döntsek jól.
Azt is megmutatta, hogy sok embert elvesztek, és sok embert el kell majd engednem, akiket szeretek, de erősnek kell lennem, és arra kell gondolnom, hogy mások számítanak rám. Idővel begyógyulnak a sebek, mert aki elment, az nem jön vissza. Persze ebből természetesen sok minden nem igaz. Az élet csak remélni tanított meg. Remélni azt, hogy tudjam, mikor kell harcolni, s félre állni. Remélni, hogy jó döntést hozok, mikor döntést kell hoznom.
Remélni, hogy akit elvesztek, annak jobb lesz, és én majd erős tudok maradni,hogy továbblépjek, és csak a jó emlékeket őrizzem meg. Remélni, hogy begyógyulnak a sebek, a legmélyebbek is, begyógyuljanak, de ne tűnjenek el. Minden egyes sebet szeretek a szívemen, minden én vagyok és a múltam ott kell lenniük. Gyönyörű hegek, nélkülük üres lennék. Tehát csak remélhetem, hogy így fogok élni. De nekem ez a pár remény pont elég. Így akarok élni!
Nehéz de legalább a sajátom és nem a külvilág által összerakott tökéletes kép.
Azt is megmutatta, hogy sok embert elvesztek, és sok embert el kell majd engednem, akiket szeretek, de erősnek kell lennem, és arra kell gondolnom, hogy mások számítanak rám. Idővel begyógyulnak a sebek, mert aki elment, az nem jön vissza. Persze ebből természetesen sok minden nem igaz. Az élet csak remélni tanított meg. Remélni azt, hogy tudjam, mikor kell harcolni, s félre állni. Remélni, hogy jó döntést hozok, mikor döntést kell hoznom.
Remélni, hogy akit elvesztek, annak jobb lesz, és én majd erős tudok maradni,hogy továbblépjek, és csak a jó emlékeket őrizzem meg. Remélni, hogy begyógyulnak a sebek, a legmélyebbek is, begyógyuljanak, de ne tűnjenek el. Minden egyes sebet szeretek a szívemen, minden én vagyok és a múltam ott kell lenniük. Gyönyörű hegek, nélkülük üres lennék. Tehát csak remélhetem, hogy így fogok élni. De nekem ez a pár remény pont elég. Így akarok élni!
Nehéz de legalább a sajátom és nem a külvilág által összerakott tökéletes kép.
:)
VálaszTörlés