A verseny, amit sosem fogunk elfelejteni. A nap ami mindig emlékeztetni fog minket arra, hogy miért is megyünk be hetente háromszor-négyszer a terembe és miért húzunk tánccipőt. Az öröm, amit a sok munka által elért siker felett érez az ember, az valami leírhatatlan. Mikor megcélzol egy helyezést, csak úgy kb-ra és hiszel. Kiállsz és táncolsz és várod, hogy mondják a rajtszámod. És mondják. :D Életünk első döntője volt, de nem az utolsó :D Hatalmas erőt adott és visszaigazolást mindarról a munkáról, amit ebbe fektettünk. Nem hagyhatom ki Vörös Petit sem, akinek szintén nem kis munkája van velünk :) Nagyon sokat köszönhetünk neki, az elmúlt pár hónapban nagy fejlődésen mentünk át amiért így a távolból is egy naaagyölelést küldök. Boldog vagyok, hogy sikerült az, amit szerettem volna és nem tudom mit érezhet az, aki a dobogón áll, de így a negyedik helyen állva is hatalmas öröm volt hallgatni a tapsot. Innen már csak egy karnyújtásnyira van az, hogy győzzünk. És fogunk is, és teszünk érte, mert hiszünk magunkban és egymásban, és dolgozunk azon, hogy mi lehessünk a legjobbak."Mi az ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom. Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében."
