Ég veled 2017!

Ég Veled! Nagyon jó, hogy itt voltál, nagyon jó hogy ilyen voltál. Hálás vagyok a sok sok csodás pillanatért amiket átélhettem, mert volt köztük néhány, amiről álmodni sem mertem. Ebben az évben kaptam meg a diplomám, idén kerültem a céghez ahol egy eseménydús évet töltöttem és fantasztikus embereket ismertem meg. Magyar Bajnoki ezüstérmet szereztünk és kint voltunk Kínában, világbajnokságon. Elképesztő dolgokat éltem meg a szó legnemesebb értelmében, rengeteg spontán élményt, bulikat, táncot minden mennyiségben. Idén is bőven volt alkalmam gazdagítani másokat a tánc szeretetével. A családom támogatását és feltétlen szeretetét a legjobb és a legrosszabb napjaimon is éreztem és az néhány igaz barát is kitartott mellettem. 

Szokták mondani, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatunk és kaphatunk az az idő, egy kisebb vagy nagyobb szelet valaki más életéből, mely talán átformálja a miénket is. Nem tudom pontosan hogy 2017-ben e, de mostanra megtanultam igazán szeretni és megbecsülni azt ami az enyém, vagy mellém szegődik. Megélem az elém táruló örömöket annak dacára hogy tudom, nem tarthat örökké.  Volt szerencsém megtapasztalni, milyen tiszta szívből szeretni valakit. Gazdag vagyok, mert lélegzetelállító dolgokon mentem keresztül. Kedves 2017! Köszönöm amit hoztál és hogy emlékeztettél egy örök klasszikusra:

"Az idő igaz és eldönti ami nem az."

.

"Minden férfi életében egyetlen Nő létezik. A többi csupán az árnyéka. "

(Coco Chanel)

A szeretet (ünnepe)

Karácsony, a szeretet ünnepe. Az érzésé, ami talán egy picivel több annál, mint amit eddig gondoltam róla.

A szeretet tiszta, a szeretet egyszerű. A szeretet az, mikor valaki el akar menni és te hagyod, hogy menjen. A szeretet  nem sajnáltatja magát, mert nem lehet a részese valaminek. A szeretet örül mások örömének. A szeretet türelmes és jót akar, olykor még saját magáról is megfeledkezik. A szeretet félt, de nem tilt meg semmit. A szeretet semmit sem vár el, ad, de nem kér cserébe. A szeretet lemond a ragaszkodásairól, a szeretet szabaddá tesz. A szeretet tart rajta az utadon, sőt a szeretet néha maga az út. A szeretet hazavár, akkor is  ha nyilvánvalóan nem jössz haza. A szeretet enni ad, felmelegít. A szeretet betakar ha éjjel kitakarózol. 

Ne csak ma és holnap legyen karácsony!

Köszönet mindezért!

Mint ahogy az ágat elhagyja a levél,

Utunk úgy vált ketté, nincs Mi, csak Te meg én.

Túl erősen fújt minket szét a szél.

Nem, nem ezek, nem szomorú sorok,

Csak úgy tűnik , hogy az idő vánszorog.

És úgy tűnt, hogy az vagy; Boldog. 

Kimostam a ruhád, meg is száradt,

jó illat volt, meleg, testünk fáradt.

Otthon voltunk, Te nálam én Nálad.

Néztem, hogyan ürül ki a szoba, amit úgy hívtunk "Otthon"

és láttam, hogy nincs miért, vagy nincs mit feláldoznom.

Néha még most is jó lenne, várni hogy haza gyere,

De nincs hová és amúgy is jobb Neked valahol, másmerre.

Az ágy üres csak én vagyok benne és a vágy,

Mi ketten, tudod sokszor van, hogy gondolunk Rád.

Messzire sodort a közelség, egy kis részem halt meg velünk.

Végignéztük, hogy haldoklunk, hogy nem küzdünk de szeretünk.

A távolság érzem, az tart Téged közel,

Tested nem szorít már, de lelked még ölel.

Rohan tovább a világ, nem áll meg s kérdezi "jól vagy e?".

Az idő is folyton éhes, most még sincs mit ennie.

Amit talál felzabál, s mi azt mondjuk, így kellett lennie.

Ezek mind csak tárgyak, te kéred? Nekem nem kell nehéz a súlya 

Ami kellett volna, az nem csomagolható be és szél ide vagy oda

Ezeket nagyon nehéz lesz elvinni innen bárhova.

Mégis mindent ami fontos, életet, szenvedélyt,

mindent, amit valaha ember csak remélt.

Kezemben tarthatok. Köszönet mindezért!

(saját vers)

Dsida Jenő - Az én kérésem

Az ábrándok, mik itt élnek szívemben,

Immár tudom, hogy nem maradnak itt,

Minden, ami szép, gyorsan tovalebben, -

Az élet erre lassan megtanít.

Mert mi az élet? Percek rohanása;

Fagyos viharként száguld mindenik,

Mögöttük sír a kertek pusztulása,

S a rózsabokrot földig letörik.

Illatos szirmok, zöldellő levélkék!...

A vihar szárnyán mindez elrepül,

Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég:

Ott áll a kert siváran, egyedül.

Én sem számítok semmi kegyelemre,

Én felettem is végigzúg a szél,

Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje

Jobban megvédve nincs a többinél.

Én készen állok minden fájdalomra,

Nem hall ajkamról senki panaszt,

De most szívemnek még egy vágya volna.

S ha jó az Isten, meghallgatja azt:

Ne vágtassanak szegény rózsakerten

Az összes szelek, mind, egyszerre át,

Ne várjon rájuk elfásulva lelkem,

Ne törjenek le minden rózsafát;

Tépjék szirmait egyenként le, lassan;

Mind külön fájjon, sajogjon nekem,

És mindegyiket külön megsirassam

És minden könnyem egy-egy dal legyen.

Túlzó kámfor illat

Túlzó kámfor illat 

kíséri lépted, hogyha itt vagy.

Magamban voltam én is ezerszer, 

arra kérlek most az egyszer:

Ne fordíts hátat! Ne válj köddé!

Váljon a maradásod ösztönné!

A holnap úgyis a tükörképe 

lesz a mának, ha egyszer vége.

(Kár lenne érte…)

Inkább fusson körbe-körbe, 

úgy szaladjon a nyelvét öltse.

Játszó tenyér lelkem tartja,

egy a folyó, de két a partja.

Az idő múlik, közben fárad. 

kettőnknek fest ősz hajszálat.

Addig kínoz, legyen bárhol, 

aki itt van de mégis távol

(Saját magától.)

Útnak indul most a kétség,

lámpafényt olt a vaksötétség.

Hogy megtalálja, hazaérjen 

álmok nélkül, félig ébren,

azt az ajtót -kulcs a zárban- 

amit nyit majd, hogy végre párban,

ahogy régen késsel a kézben,

fatörzsekbe szíveket véssen,

(csak el ne késsen).

Merre indul, mikor ébred?

Kérne tőlem más emléket.

Szívem dobban, szeme se rebben,

hangosabban, erősebben.

Eggyé válás. Úgy akarnám. 

Magamat Benned veszni hagynám 

De az orrom most se csalhat, 

megint túlzó a kámfor illat. 

(De addig itt vagy.)

A legigazabb valóság

A napokban valaki megkért, hogy mondjam el mi a mottóm, hogy mi lesz az a vezérfonal, amit követek, amiben hiszek. A legelső gondolat, ami eszembe jutott ez volt:

"Ami iránt elfogult vagy, az a legigazabb valóság."

Persze ezt úgy is megfogalmazhattam volna, hogy mindenki azt hisz el, amit el akar, hiszen akkora és olyan sokszínű ez a világ, hogy lehetetlen megmondani mi a tényleges, valódi  igazság. Mi az hogy helyes, szép? Ezek az értékek szinte minden ember számára mást jelentenek és más mértékben fontosak. Így van ez rendjén. Nem lehetetlen megtalálni azonban azokat az értékeket másokban, melyeket szívesen tekintünk életünk részének, csak tudni kell megtalálni, észrevenni, megbecsülni és ami a legnehezebb megtartani.

A rengeteg impulzus, ami kívülről ér, apránként befolyásol és formál mindenkit, kisebb-nagyobb mértékben de érezzük, hogy változunk és új értékekkel gazdagodunk, esetleg új hibákat követünk el.

Hogy mi az igaz, az azonban csak a mi nézőpontunkon múlik. Miben akarunk hinni? Elhisszük, hogy az életünk jó irányba fut, hogy felfelé ível és lesz ez még sokkal jobb is, vagy elhitetjük magunkkal, hogy valami rossz dolog fenyeget. A körülményeket és a történéseket magunk körül sehogyan sem változtathatjuk meg. De van egy nagyon fontos dolog, ami minden pillanatban a kezünkben van. A döntés arról, hogyan állunk hozzá... a világhoz, a jövőhöz, a körülményekhez. Hogy mit hozunk ki belőle. Sokszor beszélünk győztesekről, vesztesekről... de mégis mi az amiért annyian versengenek? Egy ember figyelme, egy jobb állás, több pénz, elismerés, kapcsolat, boldogság? 

Ami iránt én elfogult vagyok, az az, hogy nem kell ringbe szállnom az igazán értékes dolgokért, nem kell küzdenem mások szeretetéért, odafigyeléséért, elismeréséért, mert tudom, hogy az igazán fontos emberek mindig is itt lesznek a közelemben, nekem csak folytatnom kell az utam, amit a saját értékrendem szerint helyesnek, szépnek és élvezetesnek tartok. Elfogult vagyok annak irányába, hogy ezek az értékek nem csak számomra fontosak. Hogy a megfelelő helyen és időben újra és újra megerősítést kapok  arról hogy érdemes kiállni a saját igazságom mellett.

Hadd mosolyogjak...

Hadd mosolyogjak én

Azon is, ami fáj

Azon is, ami e

Világban vaksötét,

Fáklyavivő legyek,

Míg tart e furcsa lét.

Legyek összeszedett,

Szelíden is kemény,

S hogy ne ítéltessem,

Mégse ítéljek én,

Nevessek a világ

Játékai felett,

De ez a nevetés

Legyen egy ölelés,

Amellyel mindenkit

Magamhoz ölelek.

néha

Néha nem tud az ember írni, nincs idő, nincs miről... néha nem jönnek olyan egyszerűen a szavak. Néha jobb csak csendben megélni minden élményt, ami ér. Jót is rosszat is. Jobb elszámolni tízig. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen sokszor értékesebb a csend, mint a szavak. Néha az ember csak erre a csendre vágyik. Hogy legyen, ne legyenek hangok mindenfelől, amik ide oda cibálnak. Ne mondja meg senki, mi legyen... csak legyen csend, hogy feltörhessen a valóság. Elnyomva élnek az érzések, még a legnyilvánvalóbbak is. Túl sok az impulzus, a zaj, ami nem fontos mégis halljuk. Rohanunk, de hová... Beszélünk, de miről...?

A baj mégsem velünk van, mi csak visszatükrözünk valamit

A világ bennünk még nem kiforrott, éhesek vagyunk és eléggé fáradtak.

Néha csak egy kis csönd a válasz.

egy ilyen őszi délután...

Mikor a hervadás varázsa

megreszket minden őszi fán,

gyere velem a hervadásba

egy ilyen őszi délután!

Ahol az erdők holt avarján

kegyetlen őszi szél nevet,

egy itt felejtett nyár-mosollyal

szárítsuk fel a könnyeket!

Hirdessük, hogy a nyári álom

varázsintésre visszatér,

s a vére-vesztett őszi tájon

csak délibáb-varázs a vér!

Hirdessük,hogy még kék az égbolt,

ne lásson senki felleget,

hazudjuk azt, hogy ami rég volt,

valamikor még itt lehet!

Ha mi már nem tudunk remélni,

hadd tudjon hinni benne más;

hogy ezután is lehet élni,

hogy tréfa csak az elmúlás!

A nyári álmok szemfedője

övezze át a lelkedet,

amíg a tölgyek temetője

hulló levéllel eltemet!

Wass Albert: Őszi hangulat

Egy álom küszöbén

Egy táncos életében talán az egyik legnagyobb mérföldkő, mikor tudását megmutathatja a világnak. Habár gyakorlatilag nap mint nap ezt tesszük mégis valahogy varázslatos érzés, hogy a hétvégén világbajnokságon vehetünk részt, egy távoli országban képviselve hazánkat. Mindkettőnk életében ez lesz az első ilyen alkalom, gyanítom nem mi leszünk a rangidősek sem így nagy izgalommal állunk az esemény előtt.

Rengeteg korán kelés, késői hazaérés, munka, készülődés után eljutottunk hát ide is. Holnap száll fel a gépünk és indulunk, hogy megvalósítsuk közös álmunkat.

Elképesztően sok támogatást kaptunk a környezetünktől, pozitivitást, segítséget mindenhonnan. Nem ment volna, ha nem ők a szüleim, ha nem ő a párom és nincsenek ilyen remek szakemberek velünk. Ők, akik midig tudják mit kell mondani, vagy mikor kell hallgatni. Akiktől mindent megkaptunk, hogy ez a verseny a lehető legjobban sikerülhessen.

Egy hatalmas kaland ez melynek során közelebb kerülhettünk egymáshoz és saját magunkhoz, de nem utolsó sorban a mozgásművészethez is. Én nem győzök hálát adni a sorsnak mindazért, amit kaptam és amit megtapasztaltam az ide vezető út során. Boldog vagyok, hogy részem lehet mindebben, hogy leküzdve minden nehézséget és holtpontot, pár nap múlva ott táncolhatok a világot jelentő parketten. 

Még mindig mindegy ki vagy Te. Van e bármi ebben az életben, ami megdobbantja a szíved, amit szeretnél csinálni, elérni. Ha van, menj, csináld, érd el! Ha nincs, találd meg mielőbb! 

S a zongorán újra szól egy dal, 

hogy hangszerbe zárt szívem él 

tartozom még egy álommal 

s hangom után talán megfordul a szél.

a kávébab

"Mama, feladom. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy tovább harcoljak. Minden rosszra fordul és ha végre sikerül egy problémát megoldanom, jön egy másik, ami tízszer rosszabb. Esküszöm, feladom.”

Ekkor a nagymama rám nézett, letörölte a könnyeit az arcomról, majd bevitt a konyhába. Három tálba vizet töltött, majd felrakta a tűzhelyre. Amikor elkezdtek forrni, mindegyikbe mást rakott. Az elsőbe sárgarépát, a másodikba tojást, a harmadikba pedig kávébabot tett. Húsz perc múlva a nagymama elzárta a gázt mindegyik edény alatt, majd egyenként kivette tányérra, ami megfőtt bennük.

– Mondd el, mit látsz – kérdezte tőlem.

– Répát, tojást és kávét.

– Fogd meg a répát, törd össze a tojást, majd igyál egy korty kávét.
Nem nagyon értettem mire megy ki a játék, de belementem, mert tudni akartam.


„Látod, édesem, mindegyiket ugyanaz a csapás érte, mégis teljesen máshogy reagáltak. A répa erős, kemény és könyörtelen. Azonban miután a forró vízből kivettük lágy és gyenge lett. A tojás először törékeny volt, hiszen csak egy vékony héj védi. A forró víz hatására viszont a belseje megkeményedett. A kávé viszont teljesen máshogy reagált. Ahelyett, hogy megváltozott volna, ő változtatta meg a vizet.”
„Te melyik vagy?” – kérdezte. „Amikor csapás ért, hogyan reagáltál? Egy répa vagy, aki erősnek tűnik, de a fájdalom hatására meggyengül és elveszíti az erejét, vagy a tojás, ami alkalmazkodik, de idővel megváltozik, és megkeményedik belülről?”

Itt egy kis ideig szünetet tartott. Látni akarta, hogy értem-e amit mond.

“A szellemiség bennünk egy folyadék, éppúgy, mint ezekben. Ha valami rossz történik, attól edzettebbek és rugalmatlanabbak leszünk. Kívülről ugyanúgy nézünk ki, de belül megkeseredünk és megkeményedünk.”
„Olyan vagy, mint a kávébab? Amikor a víz felforrósodik, szabaddá teszi a kávét. Mindent eláraszt a csodálatos illat, és a víz íze is teljesen megváltozik. Kávé lesz belőle. Ha te olyan vagy, mint a kávé, a legrosszabb helyzetekben ahelyett, hogy feladnád, jobb és erősebb leszel és te magad változtatod meg a körülményeket magad körül. Legyél kávé, édesem. Mindig próbálj meg a kávé lenni!”
Ekkor végre megértettem, a legboldogabb emberek nem attól boldogak, hogy minden tökéletes körülöttük, hanem attól, hogy próbálják a legjobbat kihozni mindenből, ami az útjukba kerül.

Ne hagyjátok, hogy a rossz dolgok megtörjenek titeket. Próbáljatok meg tanulni belőle, bocsássatok meg, ha tudtok. A próbálkozások segítenek, hogy erőssé váljatok. A szomorúság emberré tesz, a boldogság pedig kedvessé.

Találd meg!

Találj szikrát gyenge tűzben,

Teljességet a mély űrben,

Virágszálat kopár mezőn,

Kényelmet egy rossz heverőn!

Találj mesét valóságban,

Szépséget a dal hangjában,

Ritmust a nyugvó zenében,

színeket a szürke képen!

Találj fényt a nagy sötétben,

Szivárványt a borús égen,

Hunyd le szemed, éld az álmod,

Varázsolj Te szebb világot!

/saját vers/

Váci Mihály - Még nem elég

Nem elég megborzongni,

De lelkesedni kell!

Nem elég fellobogni,

De mindig égni kell!

És nem elég csak égni:

Fagyot is bírni kell,

Ki acél akar lenni,

Suhogni élivel.

Nem elég álmodozni!

Egy nagy-nagy álom kell!

Nem elég megérezni,

de felismerni kell,

Nem elég sejteni,

hogy milyen kor jön el,

Jövőnket – tudni kell!

Nem elég a célt látni,

járható útja kell!

Nem elég útra lelni,

az úton menni kell!

Egyedül is! – Elsőnek,

elől indulni el!

Nem elég elindulni,

de mást is hívni kell!

S csak az hívjon magával,

aki vezetni mer.

Nem elég a jóra vágyni,

a jót akarni kell!

És nem elég akarni,

De tenni, tenni kell:

A jószándék kevés!

Több kell – az értelem!

Mit ér a hűvös ész?!

Több kell – az érzelem!

Ám nem csak holmi érzés,

de seb és szenvedély

keresni, hogy miért élj,

szeress, szenvedj, remélj!

Hogyan nézel most rám?

Vajon hogyan nézel most rám

a messzi múltból énem,

Merre indulhatnál, nem tudtad egészen,

mégis láttad álmod, magad előtt készen.

Tétova lépések, elindultál félve,

többször megriadtál a tükörbe nézve.

Mentél széllel szemben, havas járdákon,

Korai buszokkal hajnali órákon.

Emlékszel még erre? Mi mindent megtettél,

Hogy ahol most tartasz, végre itt lehessél.

Mennyi idő kellett, ahhoz hogy elteljen,

Hogy meglásd a célod és ki is mondd merészen?

Keményen dolgozz, tedd meg mit tehetsz,

Azért hogy csináld, azt amit SZERETSZ.

Estél, keltél sokszor, izzadtál remegtél.

Volt úgy is hogy sírtál s hiába szerettél.

Néztél boldog embert, kívántad a sorsát,

De a felszín alatt nem láttad sok gondját.

Örültél évekig egy kis oklevélnek,

Gyászoltad emlékét örök példaképnek.

Társat kaptál, s erőt, hogy végigvidd álmod.

Bármit is kerestél, hitted megtalálod.

Egyszer csak a tükör szebb képet mutatott.

El sem hitted róla... "Ez tényleg én vagyok?"

Láttad sorban álmod mind valóra válni

Érezted, hogy talán sikerülhet bármi.

Kérdezem, bár tudom még sok sok minden vár

Te a messzi múltból, ugye büszke vagy rám?

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat! 

Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat! 

Körülvesz virrasztó áldó szeretettel. 

Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel. 

Áldott teste, lelke csak érettem fárad. 

Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

 Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este 

imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve. 

Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban 

– itt e földön senki sem szerethet jobban! – 

Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,

 Istenem, köszönöm az édesanyámat. 

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva, 

Aki oltalmadat, vigaszodat várja.

 Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk, 

Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk! 

Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,

 Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el! 

Áldd meg édesanyám járását-kelését, 

Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését! 

Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad, 

Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat! 

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat: 

Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!

Ébredés

Még ébredezik minden, pislákol a világ

szirmait bontja a harmatos virág,

madarak csacsognak, üzennek a nyárnak,

mi nem halljuk őket, a világ még várhat.

A forgalmas utcán beindul az élet,

kinyílik a szemem megölellek Téged.

Percekig csak nézlek, simogatom hajad,

Hallgatom az összes kimondatlan szavad.

Felébredtem és egy álomba kerültem. 

Gőzölög a bögre hűvös tenyerünkben.

Puha bőröd érzem hála ébred bennem.

Azt hiszem most végre, tényleg megérkeztem.

(saját vers)

"Igaz leszek, mert vannak, akik bíznak bennem;

Tiszta leszek, mert vannak, akik törődnek velem;

Erős leszek, mert olyan sok a szenvedés;

Merész leszek, mert annak kell lennem;

Barátja leszek mindenkinek - ellenségnek, társtalannak;

Ajándékozom, s elfeledem az ajándékot;

Alázatos leszek, mert ismerem a gyengéimet;

Felnézek... és nevetek... és szeretek... és magasba emelek."

Odaadás

Az ember élete során rengeteg helyzetbe kerül, ahol bizonyos dolgokat kap másoktól. Többnyire a váratlan, apró meglepetések, figyelmesség, odaadás az amiről az emberek azt mondják, megszépítik az életüket. 

De kinek az életét szépítik meg jobban, azét, aki adja, vagy azét aki kapja? 

Eljön egy pont idővel, amikor már nem a saját hasznodat állítod a középpontba, hanem megpróbálsz továbbadni valamit másoknak abból ami számodra szép, fontos és boldogságot jelent. Megpróbálod megmutatni másoknak azt az utat amin Te jársz és megadod nekik a lehetőséget, hogy részesüljenek az örömödből. Soha véget nem érő folyamat ez, mert bár nem a saját boldogságod a cél, mégis részesülsz abból, amit másoknak adsz így akaratlanul is megtalál téged az a jó érzés, ami a körülötted lévőket.

Adni. Önzetlenül, nem várva cserébe semmit... igazából ezt jelenti a szeretet is. Feltétel nélkül, mindenféle elvárástól mentesen. Ez a fajta hozzáállás teszi lehetővé az igazán harmonikus, teljes életet. Nincs olyan, hogy az ember csak ad ad ad és semmit sem kap vissza, sőt... MINDEN, amit valaha másokkal tettél visszatalál hozzád. Lehet, hogy egy hét múlva, de az is lehet, hogy évek kellenek hozzá. Az viszont biztos, hogy megkapod  a megérdemelt jutalmat, hogy a fény, amit másokra sugárzol nem kerül el Téged sem.

Bemutatkozó videónk

"Sok bátorság kell hozzá, hogy megmutasd az álmaid valaki másnak."

Lassan három éve, hogy együtt táncolunk Tomival, Gyönyörű pillanatok, kemény munka, sikerek és olykor kudarcok, rengeteg nevetés, néha egy-két könnycsepp, átbulizott éjszakák, gyakorlás, zenevágás, fellépések, ruhavarrás, gyakorlás, izomláz, új barátok, új utak, szenvedély, szerelem, barátság, kitartás egymás mellett, közös tanítások, utazás, valóra vált álmok. Egyszerűen felejthetetlen időszak.  Született egy kis videó is az eddigi legemlékezetesebb pillanatainkból. 

Köszönöm Neked♥! 

szép hasonlat

"A hajók nem a körülöttük lévő víz miatt süllyednek el. Azért süllyednem el, mert a víz, ami körülveszi őket a belsejükbe jut."

Soha ne hagyd, hogy a körülötted lévő negatív dolgok bejussanak az életedbe és lehúzzanak! ;) 

Aranyosi Ervin: Őrzöm az álmod

Figyelni apró rezdülését

kedvesednek egy éjszakán.

Álmot feledve, – ébredését

várni, – nem kis kaland csupán.

Hűs éjjelen álmát vigyázni,

– midőn a karodban piheg.

Kisimult arcát megcsodálni,

míg tűnő álom lepi meg.

Ahogy a hajnal újra éled,

a fény is lassan vissza tér.

Szíve is együtt dobban véled,

e perc egy élettel felér!

Diplomaosztó

2017 eddig a nagy események éve, új munkahelyem van, immáron A osztályos táncos és világbajnoki delegált páros vagyunk Tomival, a napokban pedig volt szerencsém abban az élményben részesülni, hogy átvehettem az alapszakos diplomámat. Egy végtelenül egyszerű, rövid tömör dékáni beszéd hangzott el az ünnepélyen, amiről őszintén szólva nem gondoltam volna hogy ennyire megérint. A Dékán úr azt mondta, az életben három dolog szükséges: az ember legyen kezdeményező, kitartó és végrehajtó. Kezdeményező, hogy felismerje azokat a helyzeteket, amikor változtatni, cselekedni kell... Kitartó, hogy elfogadja, nem mindig minden sikerül első nekifutásra és ne veszítse el a hitét abban, amit célul kitűzött... és ami a legfontosabb legyen végrehajtó! Cselekedjen, tegye meg a szükséges lépéseket, ne féljen segítséget kérni és merjen újra és újra mozdulni abba az irányba amerre a vágyott cél van. Szép beszéd volt és biztos vagyok abban, hogy nem csak az én személyemben talált nyitottságra.

Az ünnepély azonban attól volt igazán szép és emlékezetes, hogy a családom is ott lehetett és láthatta a nagy pillanatot :) mert nélkülük biztosan nem tartanék itt, ahol. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy pont ide, közéjük születtem és ezzé az emberré válhattam. A cél természetesen az, hogy továbbra is büszkék lehessenek rám és soha ne felejtsem el, honnan is indult ez a megismételhetetlen kaland. 

"Lesznek nagyszerű és rossz pillanataid. 

Remélem, te tele leszel jóval. 

Remélem, látsz majd olyanokat, amin ledöbbensz. 

Remélem, érzel olyat, amit addig még sosem éreztél. 

Remélem, találkozol emberekkel, akik másként látják a világot.

 Remélem, olyan életed lesz, amire majd büszke lehetsz.

 De ha mégsem, 

remélem, lesz erőd, hogy újrakezdd."

Álom

vagy valóság?

Életünkben először vettünk részt Magyar Bajnokságon amatőr latin kűr kategóriában. Régóta szerettük volna ezt megvalósítani, de most jött el az ideje. Kimondhatatlanul jó érzés volt a hosszú hónapokon át tartó készülődést követően parkettre vinni a történetünket, melyben én voltam az álom, a párom pedig az álmodó megtestesítője. Egy másik világ, egy új dimenzió nyílt meg előttünk és teljességgel átadtuk magunkat a pillanatnak, a zenének, a táncnak... az álomnak. Az álmunknak ami ezennel már a valóság. Kishíján megnyertük a Bajnokságot, egy pont különbséggel értük el a második helyet, mellyel delegációt szereztünk a Világbajnokságra. Talán a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha erre sor kerül most mégis itt vagyunk egy ilyen nagy és gyönyörű feladat előtt. Megmutatni mindezt a világnak... mert a világ kíváncsi rá, mert az emberek szeretik a művészetet és keresik a szépséget, a titokzatost, a megfoghatatlant.

 Életem egyik legszebb élménye volt!

Nem kívánok

"Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget. Csak egy tűzhelyet kívánok. Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek. Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet és kevés embert. De az aztán Ember legyen!"

Fekete István