Tartozom még ezzel, régen kezdtem el.
Félbemaradt akkor, most befejezhetem...
Ajándékba szántam, ünnep volt a nap,
de nem tudtam írni épkézláb sorokat.
Kitárt karral eresztem most szavaim a szélnek,
Mit is szólhatok én ha mind rólam beszélnek:
A világon minden, idő, élet, szépség...
Kívánom, hogy egyszer majd ők is megértsék.
Ha lenne rá mód, hogy egyszer, csak úgy tiszta szívből
adhatnék még bármit is ennek a világnak,
én esküszöm: csak szórnám, csak szórnám a csodákat.
Ajándékot adnék minden elveszettnek,
Fényt ahhoz, amit még a sötétben keresnek.
Ne csak megálmodják, de valóra váljon!
Kívánom, hogy jusson mindenhová álom!
Kar, mely olyan erős, hogy elbír szinte bármit,
Fül, mi hallja a szív leghalkabb szavát is,
Száj, mi biztat, csókol, hirdeti a szépet,
Szemek amik látnak és tudják hova néznek;
Idő,
melynek könyvében
nem
lapoz
az
élet.
(saját vers)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése