Egy átlagos nyári este volt, ücsörögtem az erkélyen és néztem a belső udvart, hogy mi minden történik épp: Egy néni sétál ki a lakásból és várakozva nézi a kaput percekig majd csalódottan sétál be és magára zárja a lakás ajtaját. Egy másik helyről nevetést hallani, boldogság szűrődik ki a nyitott ablakon. Meccs van, az egyik lakásból hangos kurvaanyázás, a másikból ünneplés hallatszik. Mindenki másnak örül. Nem értem miről beszél az a két férfi odalent. Jöttek be páran a kapunkon és valaki nagy táskával ment ki az előbb. Talán többet nem is jön már ide. Eltelt pár óra... közben az is eszembe jutott, hogy a fészek a lenti ablakban tegnap még tele volt esetlen madárfiókákkal, most pedig üres. Kirepültek. A nénihez azóta sem jött senki. Hirtelen még egy hangos kacajt hallok, de csak arra tudok gondolni, hogy ha a könnycseppeket lehetne hallani, akkor biztosan azok is zajt csapnának itt. A könnyeknek azonban nincs hangjuk és ha elég ügyes vagy nem is látja őket senki. Félelmetes, hogy akár egy egész élet elfér egy belvárosi bérházban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése