...

Tudd meg, én Neked fájni akarok,

emlék akarok lenni, mely sajog,

mert nem lehettem eleven valóság.

Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,

hogy ne én jussak róla az eszedbe,

akit engedtél elmenni csókolatlan.

Mert minden fájni fog, amit nem adtam,

és minden szó, mely kimondatlan maradt.

Nem láthatsz tengert s arany sugarat,

mely nem a szemem lesz s a mosolygásom

s hiába hunyod be szemed, hogy ne lásson,

mert a szívedbe égettem be magam.

Minden hajnal, minden nap alkonyata,

a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,

a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,

minden asszonykéz, minden férfivállon,

s az asszonyod, ha karodba veszed:

mert sohse voltam eleven valóság,

mindenütt, mindig, minden én leszek.