Varicella

Egy pár napja jóval több időm van olyan dolgokra, amikre az elmúlt pár hónapban egyre kevesebb jutott. Ennek a fránya betegségnek köszönhetem talán azt, hogy nem diliztem be és hogy mostanra számos dolgot átgondoltam, amit már rég meg kellett volna tenni.

Az elmúlt hónapok viharos eseményeit követő utórengések alaposan aláásták a pozitív, életvidám, örökké optimista énemet. Sok mindent látok másképp, mint azelőtt, de a legfontosabb, hogy semmit sem bántam meg. Magamat is megleptem ezzel, hogy milyen kis hiszékeny tudok lenni még mindig. Bármit megtennék azért, hogy ne legyek ilyen, de jobban belegondolva, pont ettől volt olyan különleges minden.
Attól, hogy elhittem, hogy az... hogy különleges vagyok, különleges az alkalom, a hely és pont nekem szól.
Közben meg ugyanolyan volt mint a többi, hát Istenem. Rájöttem, hogy bizonyos esetekben nincs helye ennek és nem hihetem el többé, hogy én más vagyok.
Én tudom, hogy más vagyok. Akárkivel akármit tettem, még mindig tükörbe tudtam nézni utána. Csak én tudom, hogy hányszor sírtam de sokszor még magam sem tudtam, miért. Valószínűleg fogok is még, de olyan buta már nem leszek, hogy emiatt... majd jön egy új csalódás. Tudom, hogy kihez mennyi közöm volt és hogy mennyivel vagyok különb azoktól, akikkel nemrég még egy kalap alá vettem magam. Nem azért tudom, mert valaki ezt mondta, hanem azért mert így van. Nem érdekel, ki mit mond vagy gondol, én tudom, hogy soha, senki nem lehet majd olyan, mint amilyen én. Ha valakinek valaha kellettem, akkor az azért volt, mert mástól nem kaphatta meg, amit én adtam neki... hogy többször is kellettem, azt meg már nem is kell ragozni. Talán még most is kellenék, de a dolgok változnak.
"Bolond voltam, hogy beléd szerettem, de mégis imádtam bolond lenni."
A helyet bárki betöltheti amit magam után hagyok, de az attól még az én helyem. Nem csak a hely, hanem megmásíthatatlan emlékek, érzések, pillanatok is vannak, amik jelzik, hogy valaha létezett valami varázslatos szédült képzelgés amiből nem az maradt meg, hogy ki milyen hazugságot suttogott a fülembe.

A másik dolog is abból adódik, hogy szeretek bizonyos helyzetekbe olyan dolgokat képzelni, amik nincsenek ott. Le kell állnom erről, mert ez minden csalódás oka. Az emberek körülöttem alapvetően jó szándékúak és kedvesek, csak én várok tőlük néha túl sokat, vagy épp semmit. Tudom, hogy akik itt vannak mind mind hozzá fognak tenni az életemhez ahogyan tették eddig is és remélem én is hagyhatok majd nyomot az ő életükben. Valami olyan nyomot, amire szívesen néznek és valami olyat, amit helyettem senki más nem hagyhatott volna.