Tökéletlen harmónia

Gondolkozz el rajta, mikor azt hiszed, csak Téged bánt az Élet... 

Nézz körül a világban.. láthatod az embereket, akik az utcán élnek. 

Ha azt hiszed, hogy csak neked fáj, mikor kit szeretsz mással látod. 

Nézz meg egy vakot... ki soha nem láthatja meg a napvilágot 

Ha azt hiszed ver a sors, mikor az emberek rosszat kiabálnak Rád. 

Nézz meg egy süketet, ki soha nem hallhatja az Élet dallamát... 

Ha azt hiszed Te vagy az egyetlen, akit akadályok veszik körül... 

Nézd azokat, kik nem tudnak járni.. arcukon mégis mosoly derül. 

Ha azt hiszed rossz helyre születtél, s Téged senki nem szeret. 

Nézz meg egy árvát... ki könnyes szemmel nézi a szüleidet... 

Ha azt hiszed, hogy nem kapsz időt, hogy begyógyuljanak a sebek

Nézd azokat, kik hirtelen hunytak el.. nem ölelhették át szeretteiket. 

Mielőtt panaszkodnál nyisd ki a szemed, rosszabb is lehetne... 

S rájössz, hogy nem sírva kell eltöltened a napot, hanem nevetve.

Köszönd meg, amit a sorstól kaptál... ne háborogj sohasem... 

Nem tudhatod, mi lesz holnap... Ez vezessen az Életben!

Egy egészen frappáns és nagy igazságokkal teli gondolatsort találtam az üzenőfalon, talán még kiegészíteném azzal, hogy ha azt gondolod a szerelem fájdalmas, fogd magad és kezdj el epilálni ;) Na de a viccet félretéve: mindig, minden szitunál létezik rosszabb, mindig van valami, ami hiányozhat, amit nem tudsz elérni vagy megtenni... mégis képesnek kell lenni teljes életet élni. Bámulatos, hogy néhány ember mennyire jól csinálja ezt. Számos esetben minél kevesebb pozitívum van az életben, annál inkább becsüljük meg, minél inkább távolodik tőlünk, annál értékesebbnek tartjuk és egészen alapvetőnek amíg mellettünk van. Legyen szó egy jó barátról, szerelemről, szerencséről, sikerről... sokszor felejtünk el hálásnak lenni. Pedig egy nap lefolyása alatt is számtalan jó dolog történik, rengeteg mindent kapunk másoktól még akkor is ha nem kézzelfogható ajándék. Valahogy mindig erre lyukadok ki, de nem győzöm elégszer leírni, ha kell minden nap, hogy mennyire szép az élet úgy, ha meglátjuk a dolgok hozzánk közeli oldalát, az események alakulásának értelmét és képesek vagyunk tudomásul venni a vereséget is és együtt élni számos hiányossággal. Boldogan, tökéletlenül. Mindig van okunk várni a holnapot, ha nem egy másik emberért, vagy egy eseményért, akkor hát magáért a napfényért, vagy azért, hogy tegyünk hozzá valamit, ehhez a gigantikus puzzle-hoz, aminek a neve élet.

Higgy! :)

Felejtsd el az összes okot, amiért nem fog sikerülni, 

és higgy abban az egyben amiért igen!

Megfogadtam

Megfogadtam egyszer, hogy majd boldog leszek

építek egy házat, hozzá nagy kerteket.

Megígértem magamnak hogy senkit sem bántok

a padlóra kerülve rögtön talpra állok

Álmodom és álmaim úgy váltom valóra,

ahogy bátor vitéz pattan fel a lóra.

Megcélzom az eget elérem a napot,

apró kis pisztrángként szelem a hűs habot.

Mikor hangom elhagy, nem hallják mások

Csak nevetek rajtuk, magamban kiáltok.

Várok türelmesen közelebb nem megyek,

hogyha háborognak a megvadult hegyek.

Szakadó esőben könnyeim ha hullnak,

csak ülök és nézem a felhők hogy vonulnak.

Mikor ezt meguntam boldog táncba kezdek

nem látja majd senki, hogy a lábam reszket.

A tengerek partján ott hagyok egy nyomot

bár jövőjét látom: csak átázott homok.

Elhiszem én mégis, valaki majd őrzi,

tetteim erejét az idő le nem győzi.

Segítek majd neked, ha őszintén kéred.

Bekötöm a sebed, hogy ne fájjon élned.

Törékeny álmaim őrzöm éjjel nappal,

örökké boldogan mert egyszer megfogadtam.

(saját vers)

Próbáltam

Egy vers arról, hogy mennyire nem éri meg "próbálni"... az érzések jönnek és nem tehetünk ellenük, megtámadnak akárhol is vagyunk, beleborzongunk és világgá kürtöljük, vagy akár egy egész életen át hordozzuk magunkban, hogy senki se vehesse el tőlünk. Sokszor elfelejtjük, hogy ez az egyetlen dolog, amit ha megosztunk valakivel, azzal a saját "gazdagságunkat" gyarapítjuk. 

Válaszolni próbált egy fel sem tett kérdésre

papírja sem volt, így felírta az égre.

Felhők tarkították, takarták a napot

bújtatták a mát, a jövőt, s a tegnapot.

Próbálta a Holdtól megkapni a választ:

az éjjeli írás Róla, miért nem fáraszt?

Nélküle hogyan lehetne magányos?

-hisz sosem szelték ketten át a várost.

A végtelen percek rejtélyét csodálta

és egy név hallatán mosolygott a szája.

Mikor mással látta akkor is nevetett,

próbált még maradni de nem lehetett.

Történetünk hőse a sorok írója 

első személyben ez közhelyesebb volna.

A szereplők száma nullával határos.

A happy end késik, nem túl tanulságos.

 Próbáltam nevetni de őszintén sírtam

ledobtad egy kővel, mit az égre írtam

Próbáltam aztán lent újból összeszedni

Tessék itt egy közhely: "nem ér ennyit senki"!

/saját vers/

Irigy kutyáimnak, szeretettel

"Az emberek nagy része képtelen feldolgozni, vagy elviselni, ha valaki jobb náluk. Nézd, én nap mint nap szembesülök ezzel a problémával. Az irigyeim száma az egekben, de tudod mit? Csak sajnálni tudom őket. Lehet utánam csinálni, vagy ha nem tudja, fogja be. Uszítani és támadni mindenki tud. Teljesíteni nem."

Felmerül a kérdés: Jobb lenne talán nem is tudni ki mit beszél a hátam mögött? 

Nem. Hogy is lenne jobb, hiszen ha ezekről a fél füllel hallott kedvességekről nem tudnék, rengeteg szórakoztató percet veszítenék vele. Mindig nagyon ironikusnak tartom ha véletlenül összefutok bizonyos emberekkel, imádom  ahogyan jópofiznak mert fogalmuk sincs, hogy tudom, amit tudok... sztorikat is, de ami még viccesebb, hogy ismerem azt a véleményt, amit nekem sosem mondanának a szemembe. A rágalmakat és a szánalmas megjegyzéseket, amik nem másért születtek meg, mint azért, mert nekem valami összejött az életben, ami nekik nem. Az ilyenektől kár is elvárni az őszinteséget, vagy az egyenességet, sőt egyáltalán bármit... mire fel? hiszen mi korántsem vagyunk barátok, sokkal inkább ellenségek, akik hízelegnek egymásnak. Ők azért közelednek, mert valamit akarnak, segítséget, információt, bármit és valahogyan leplezniük kell az igazi gondolataikat. Én meg szimplán azért vagyok velük kedves, hogy a képükbe vigyorogva mesélhessem el, hogy mennyire szép és jó minden és láthassam azt az erőltetett mosolygást a képükön, amire rá van írva mennyire nem erre számítottak. Ilyen világot élünk, nagyon meg kell nézni, kit minek nevezünk és kiről mit gondolunk. Egy csapásra senki és semmi nem változik, nyilván ez az írás sem váltja meg a világot és nem lesz kevesebb ilyen ember a környezetemben, de igazából nem is akarom, hogy ne legyenek, hiszen akkor ki emlékeztetne rá, hogy kiemelkedő vagyok és megéri foglalkozni velem. Fogadok, hogy nekem ez nagyobb örömet okoz, mint nekik. 

Szóval kedves kis kutyuskáim!: Csámcsogjatok csak nyugodtan továbbra is az életemen és szívből kívánom, hogy ennél jobb témátok sose adódjon nyomorult kis életetek során! ;)  

az évforduló :D

Van aki egész életében keresi a helyét a világban és mégsem bukkan rá sosem. Mi nem csak a helyünket találtuk meg, de a társunkat is egymás mellett. Azt a partnert aki sikerben és kudarcban is kitart mellettünk, a parketten és azon kívül is számíthatunk rá, akiből erőt meríthetünk és akivel minden nehézséget megoldhatunk. Nincs ember akivel szívesebben éltem volna át ezeket és nincs az a sikersztori amire elcserélném a mi 4 éve tartó közös utunkat. Hatalmas érzés visszagongolni arra, hogy mennyi mindent éltünk át és értünk el, hogy mennyire megéri kitartani olyankor, mikor más már feladta. Ennek az útnak még csak most jön a java. Lehet, hogy rögösebb lesz, vagy kanyargósabb, mint eddig, de hiszek benne, hogy minimum olyan lendülettel suhanunk majd át rajta, ahogy azt eddig is tettük. :D

Szemeddel látsz, szíveddel érzel

Tény, hogy nem mindenki érdemli meg, hogy megoszd vele az életed. Vannak jobb és rosszabb emberek, vannak okosabbak és butábbak, vannak akiknek több és vannak akiknek kevesebb belső érték jutott. A választás a te kezedben van, amiért soha senkinek nem kell magyarázkodnod és senkinek nem lesz joga  felelősségre vonni. Te döntöd el ki és miért tetszik, kit és miért szeretsz, kit engedsz be az életedbe és ki az akit inkább kizársz. A szavaid és a tetteid harmóniája, -de inkább ennek hiánya- azonban az, ami miatt bárki bármikor kérhet tőled egy indokot, hogy mit miért tettél, mert azt soha senki sem fogja elhinni, hogy csak azért közeledtél felé, hogy aztán ellökhesd.

A semmi margójára

Fogynak a lapok, telnek a hetek

nem hazudom azt, hogy szerettelek,

szerettem viszont azt az illúziót,

hogy egy ember ilyen is lehet.

De ha azt vesszük, szeretem a

fagyit is. Azt sem eszem túl gyakran.

Akár a legforróbb napot is kibírom 

és van úgy, hogy kívánom télen, a fagyban.

Visszatérve rád, őszintén sajnálom,

hogy egy hajszálam sem maradt a párnádon,

és sajnálhatod te is, hogy csak ellökni tudtál,

meg hogy sosem szakítottad el a nyakláncom.

(saját vers)

egy éjszaka a teraszon

Elszabaduló fantázia és valami félelmetesen nagy nyugalom... valami hatalmas csönd, amiből legszívesebben minden nap táplálkoznék. Eltördelt sorok... magabiztos bizonytalanság.

Nem vagyok biztos benne, hogy melletted kellene lennem

vagy hogy neked  kellene mellettem

kik vagyunk mi? miféle lények?  

hogy elveszünk

abban ami sosem volt lényeg...

elveszíthetetlen örök társ 

vagy egy idegen 

aki sosem ismert és még most sem

pedig ugyanazzal a béna kézzel

amivel szoktam, épp úgy kalimpálok neki

a néma, sápadt holdfényben

és ordítok bár kiszáradt a torkom 

és zokogok, 

mert a könnycsatornám még nem

de persze neked ezt hiába mondom 

mert a fantáziád nem fogadja be

pedig szerintem tök egyszerű

mert én is az alatt az ég alatt ülök

amelyik alatt te

egy fakó éjszakában ahol nem a lámpák adnak fényt 

a Hold körül táncoló kis pontok 

fények, egy egy másik világot jelképezve 

na, most pontosan őket bámulom, 

(helyetted)

mert hiába mondtad, te nem vagy közülük való

ha így lenne nem néznék rájuk

és most nem azon agyalok, miért béna a kezem

csak szimplán azon,

hogy a francba nem fáradnak el ebben az őrült 

századokon át tartó táncban?

Én tudom milyen az, ha táncolsz

néha azért az is fáj és fáraszt... akkor ők miért nem?

és ahogy nézem egyre többen vannak 

olyan távol egymástól majdnem mint te tőlem

de nem baj mert ez törvényszerű

mi lenne, ha találkoznánk?

mi lenne ha találkoznának?

az katasztrófa lenne 

egy ideig hatalmas szikrázó fény

valami természet feletti illúzió becézve

és emberi nyelvre fordítva

azt hinném hogy szeretlek vagy ami még rosszabb

te hinnéd el ugyanezt

de rövidesen hidd el nekem: nem lenne semmi, 

semmi ami bevilágítja ezt a

kimondhatatlanul kopár, 

sötét és hűvös nyári estét... 

ami nem más mint az életed

jobb lesz ha ez így marad

az űr nem azért van hogy kitöltsük

hanem azért, hogy kergetőzzenek benne azok a kis fények

pontosan azok,

amikről mi naivan azt gondoljuk, hogy bármilyen kívánságunkat valóra váltják

pedig nem, mert 

ha ez így lenne itt lennél, mellettem 

vagy én lennék melletted, az már mindegy... de valahogyan biztos lenne

most pedig nincsen

sehogy se.

(saját vers)

Édes ébresztő

Kevés édesebb dolgot tudok elképzelni, mint a ma reggeli ébresztőm: félálomban hallottam, hogy valaki trappol felfelé a lépcsőn. Mikor kidugtam a fejem az ajtón láttam, hogy ez a csöppség siet hozzám a 20-as lábacskáin és közben azt mondogatja: "Zsu.." "Zsu.." természetesen fülig érő vigyorral a pici arcán. Ezért megérte felkelni :D

Mitől szép?

Mitől szép a reggel, a nap, az év, az élet? Mik azok a tényezők, amik igazi boldogságot tudnak okozni? Fontos kérdés, hiszen ha erre megtaláljuk a választ, akkor egyúttal már azt is tudjuk, milyen út vezet az igazán boldog, kiegyensúlyozott és elégedett élethez. Az emberek igényei mások, mindenki mást tart fontosnak és mástól boldog. Az én esetemben ezek a tényezők részben tőlem, részben a környezetemtől függnek. Ha bárki kérdezi, miért vagyok ilyen, miért mosolygok ennyit és hogy vagyok képes ennyire energikusnak lenni, akkor nem jövök zavarba, mert már megtaláltam a választ. Ismerem az utamat, amin járnom kell és nem csak hogy ismerem, de szeretem is, minden kis görönggyel és kanyarral, minden kereszteződéssel, lejtővel és emelkedővel együtt. Amitől igazán boldog és elégedett tudok lenni az maga a tudat, hogy amit elértem azt a saját erőmnek, akaratomnak és kitartásomnak köszönhetem. A boldogságom sosem függött egy másik személytől, nem adtam senki kezébe ezt, hiszen kinek lenne ez annyira fontos, mint saját magamnak. Amit átéltem és amik megtörténtek velem olyan életre szóló élményeket és tapasztalatokat hoztak, amit más esetben nem élhettem volna meg. Ez mind mind azzá tett ami most vagyok, ezek hozták el az eredményeket is amiktől senki nem foszthat meg. Úgy érzem, megállíthatatlan vagyok, hogy legyen bármilyen akadály az utamon én leküzdöm és közben végig mosoly lesz az arcomon. Eddig is sorra valósultak meg az álmaim a legapróbbaktól a legmerészebbekig. Alig van pár ember, aki őszintén hisz bennem, de az a pár ember épp elég ahhoz, hogy én is igazán hinni tudjak magamban. Ettől szép az egész, attól, hogy van mire emlékezni, van mire büszkének lenni és van miből erőt meríteni. Igazán csak saját elhatározásból és a saját érdekedben tudsz boldog lenni. Nem nehéz eldönteni, hogy mostantól boldog leszel, ahogyan az okokat sem nehéz megtalálni, hiszen nézzél szét; Ezer és ezer okod van rá!

Egy szívverés margójára

Amit hoztál naiv álmot

kis időre mélyre rántott

Ésszel nézve nincs is szívem

így a jó, ha marad minden

Fellángolt és el is hamvadt

gyenge volt, mint nyári harmat

A csillagokat fel nem érem

Pislákolnak sápadt fénnyel

Helyem megvan, tisztán látom

Én álmaim, én világom

Nélküled teszem mjad széppé

Sosem kellettél eléggé.

(saját vers)

Súgd meg

Van néhány dal, ami felidéz bizonyos emlékeket, meghallod és máris visszarepít oda, ahol minden történt.  Megfogalmazza helyetted a felmerülő érzéseket és visszaadja azt a megismételhetetlen pillanatnyi benyomást és az utánozhatatlan hangulatot Ez a dal a hétvégét idézi fel bennem meg ezt a fülledt, bolondos, kiszámíthatatlan nyarat, ahol bármi megtörténhet és az a poén, hogy meg is történik.

"Hidd el, én nem kérem tőled, hogy menj el,

Az ajtót berúgva így nyit majd ránk a reggel,

Csillagot hozok neked, ne kelj fel mellőlem,

Asszem ezt a közhelyet el kellett, hogy lőjem,

Ölelj, míg nem lesz egy a nap és a hold, 

És emlékezz rá mennyire nagyszerű volt!"

ritmusra dobban a szív

A Mennyország egy darabkája ez a szitu.
A táncterem, a parkett és a színpad, életem legjobb pillanatainak és emlékeinek színterei, ahol mindig határozottan az az érzés kerít hatalmába, hogy megtaláltam a helyem a világban, hogy nincs más ahol szívesebben lennék. Így a nyár beköszöntével elég szép számmal vannak fellépéseink, a hétvégéket nagyrészt ez teszi ki és természetesen az edzés sem szünetel így intenzíven, szinte nap mint nap átélhetem. 

Nem ismerek ennél felszabadítóbb érzést, mint mikor kiállok más emberek elé és megmutatom nekik, milyen vagyok, mit érzek, mit tudok. Meg sem kell szólalnom ahhoz, hogy valakivel közöljek valamit, ezen a nyelven a világ bármelyik pontján megértethetem magam bárkivel, bárkivel, aki befogadó.

A befogadáshoz azonban az kell, hogy legyek más, tűnjek ki a többiek közül valamivel. Legfőképp azzal lehet ezt elérni, hogy az ember egyéni. Sosem akartam más lenni, nem vágytam arra hogy úgy táncoljak, mint xy egyetlen dolog motivál, hogy jobb legyek a tegnapi önmagamnál. Sok embert tisztelek az eredményeiért és a pályafutásáért, de velük sem cserélnék. Talán pont ezért szeretik ők is amit csinálunk és ezért tartanak minket kiemelkedőnek. Mindig jó érzés, mikor elismerik a teljesítményünket, szeretem hallgatni a tapsot és látni a felvillanyozódott tekinteteket. 

A közönség nem arra kíváncsi, hogy mi szeretnél lenni, hanem hogy jelen pillanatban mi vagy... nem érdekli őket, hogy mi fáj éppen, vagy mennyire jöttek össze a problémáid. Nekik ezt nem is szabad látni. Amint ezt megérted megválogatod azt, mi az amit kimutatsz és mi az amit inkább nem társz fel. Ez egy aprócska szerep, amit a saját és a környezeted érdekében is el kell hogy játssz olykor. Sok esetben csak saját magadból van lehetőséged erőt meríteni és ezt mindig meg is kell tenni. Csak egy kicsit kezdj el mosolyogni, csak egy kis szépséget keress az adott helyzetben és azonnal láthatod majd, hogy körülötted szinte minden és mindenki azért létezik, hogy visszamosolyoghasson rád. 

*.*

Ki a társad, a szíved, a véred?

Ki a tűzön is átrohan érted?

Ki a minden, a kezdet, a végzet?

Ki a bajban a hű menedéked? 

Muri Enikő- Amikor minden összedől

Young, wild and free

Mert a szabadság nem egyenlő az egyedülléttel sem a magánnyal. Néha az ember úgy érzi szüksége van egy társra maga mellett, akivel könnyebb és szebb lehet az élet. Szép dolog ez, ha összejön, de valljuk be, ez az esetek többségében csak egy illúzió. Az igazi társ, az igazi boldogság egy másik emberrel nagyon nagy csoda és nem osztogatja csak úgy az élet. Mindent meg lehet magyarázni, el lehet hitetni magaddal, hogy az a srác azért mosolyog amiért te azt szeretnéd, de ez attól még nem lesz úgy. Ha össze is jön a dolog, könnyen fulladhat társas magányba a történet, hiszen az ember legbelül mindig pontosan érzi, hogy épp milyen szerepet tölt be a saját és mások életében. A társunkat azonban nem kizárólag egy ellentétes nemű emberben, nem csupán mély érzelmek és párkapcsolat formájában találhatjuk meg.
A szőke herceg fehér lovon sosem fog beállítani, mert nem egy mesében élünk, hanem a felgyorsult rohanó nagy Földgolyón, ahol ha van is valaki akit nekünk szánt az ég, igen csekély az esélye, hogy összefutunk vele. Jó elhinni hogy van esély, de igazából semennyi. Ki mondta, hogy a leendő párom, "életem párja" nem Kínában él? Azt hiszem szemléletes a kérdés. Ha tényleg erről szól, hogy valakit valakinek szánt a "valami" akkor őket valahogyan összehozza majd az élet... vagy mégsem. Pont ezért őrülnek meg az emberek, (én is) ha valaki olyannal találkoznak, akivel hirtelen bármit el tudnak képzelni. Ez a keresés és képzelgés, ez a kimondhatatlan vágy a társas létre, ez korlátozza leginkább a szabadságot, hiszen az ember ilyenkor a vágyainak és a külvilág elvárásainak a rabja.


Szabadnak lenni azt jelenti számomra, hogy kezemben az irányítás, a döntés az élet legtöbb eseményét illetően. Én alakítom a történéseket, vonzom és taszítom a környezetemben élőket, annak megfelelően, hogy megítélésem szerint ki mit érdemel. Ez is teljesen szubjektív és ebből adódik, hogy nem mindig kapja mindenki azt amit érdemel. És akkor mi van? Engem sem kíméltek sosem, sőt megalázóbbnak tartom, ha valaki szánalomból nem viselkedik őszintén.


"Akkor szeretünk valakit, ha megadjuk neki a szabadságot, hogy az legyen, ami szeretne lenni, ott legyen, ahol szeretne lenni! Akkor szeretünk valakit, ha megengedjük neki, hogy szabad akaratából legyen része életünknek."
Szabad lehetsz akkor is, ha húsz éve vagy házas, sőt akkor van baj, ha ez nincs így. A kapcsolatok, barátságok, ismeretségek lényege nem az, hogy valakit odabilincselsz magadhoz és nem engeded el.  Az emberi kapcsolatok minősége és kimenetele semmitől sem függ jobban, mint a másiknak adott szabadság és bizalom mennyiségétől és minőségétől. Minden embernek joga van a saját életét élni, ez ugyanakkor nem zárja ki, hogy valakivel megossza azt.


"Fiatal, vad és szabad" Ez vagyok én is, ilyen sorrendben. Fiatal, nem azért mert a személyimben az áll 1993, hanem mert sosem veszítem el a lelkesedést azok iránt a dolgok iránt, amikre igazán vágyom. Mert küzdök, amíg látom az értelmét és van hogy még tovább is. Nem törnek le a negatívumok, hanem inkább megerősítenek. Akik elhagynak azoknak integetek egy darabig, majd felismerem, hogy nem szerethet mindenki. Vad vagyok, mert tombol bennem a tűz, ami mindig hajt előre, minden téren. Ami a szívemen a számon és nem azért, mert rúzsozom a szívem, vagy ilyesmi. Szóval ami kell, megszerzem. Ami igazán kell, azért hajlamos vagyok bármit megtenni. Foggal körömmel ragaszkodni a vágyaimhoz és felismerni azt az  alkalmas pillanatot, mikor le kell taszítani őket egy szakadék széléről. Bátor vagyok és nagyon őrült. Szabad, mert a saját életemet élem, el tudom dönteni kit látok benne szívesen és kinek mutatom meg a kijáratot vagy éppen ki az akit be sem engedek. Nem vagyok hibátlan, -hiszen ki az?- de a lelkiismeretem tiszta és büszke vagyok az életemre, annak minden hibájával és tévedésével együtt. Nincs élet, amit szívesebben élnék. Nincs pillanata amit megváltoztatnék. Ez olyas valami, ami senki másnak nem adatik meg. Olyan mint én... fiatal, vad és szabad.


"Légy pozitív, és örülj többet, nevess többet, táncolj többet, énekelj többet. Légy egyre vidámabb és vidámabb, lelkesedj az apró dolgokért, még a legapróbbakért is. Az élet apró dolgokból áll, s ha vidámságot tudsz vinni az apró dolgokba, az egész csodálatos lesz."

hol a határ

"Aki átlépte már, csak az tudja, hol a határ..."

ez nem az

Ez nem az a tánc amiből nem kérsz,
Ez nem az az öröm amitől nem félsz.
Ez nem az a perc ami megvár,
Ez nem az a lány akiért nem kár.

when everything's wrong

you make it right"