Felmerül a kérdés: Jobb lenne talán nem is tudni ki mit beszél a hátam mögött?
Nem. Hogy is lenne jobb, hiszen ha ezekről a fél füllel hallott kedvességekről nem tudnék, rengeteg szórakoztató percet veszítenék vele. Mindig nagyon ironikusnak tartom ha véletlenül összefutok bizonyos emberekkel, imádom ahogyan jópofiznak mert fogalmuk sincs, hogy tudom, amit tudok... sztorikat is, de ami még viccesebb, hogy ismerem azt a véleményt, amit nekem sosem mondanának a szemembe. A rágalmakat és a szánalmas megjegyzéseket, amik nem másért születtek meg, mint azért, mert nekem valami összejött az életben, ami nekik nem. Az ilyenektől kár is elvárni az őszinteséget, vagy az egyenességet, sőt egyáltalán bármit... mire fel? hiszen mi korántsem vagyunk barátok, sokkal inkább ellenségek, akik hízelegnek egymásnak. Ők azért közelednek, mert valamit akarnak, segítséget, információt, bármit és valahogyan leplezniük kell az igazi gondolataikat. Én meg szimplán azért vagyok velük kedves, hogy a képükbe vigyorogva mesélhessem el, hogy mennyire szép és jó minden és láthassam azt az erőltetett mosolygást a képükön, amire rá van írva mennyire nem erre számítottak. Ilyen világot élünk, nagyon meg kell nézni, kit minek nevezünk és kiről mit gondolunk. Egy csapásra senki és semmi nem változik, nyilván ez az írás sem váltja meg a világot és nem lesz kevesebb ilyen ember a környezetemben, de igazából nem is akarom, hogy ne legyenek, hiszen akkor ki emlékeztetne rá, hogy kiemelkedő vagyok és megéri foglalkozni velem. Fogadok, hogy nekem ez nagyobb örömet okoz, mint nekik.
Szóval kedves kis kutyuskáim!: Csámcsogjatok csak nyugodtan továbbra is az életemen és szívből kívánom, hogy ennél jobb témátok sose adódjon nyomorult kis életetek során! ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése