Nem vagyok biztos benne, hogy melletted kellene lennem
vagy hogy neked kellene mellettem
kik vagyunk mi? miféle lények?
hogy elveszünk
abban ami sosem volt lényeg...
elveszíthetetlen örök társ
vagy egy idegen
aki sosem ismert és még most sem
pedig ugyanazzal a béna kézzel
amivel szoktam, épp úgy kalimpálok neki
a néma, sápadt holdfényben
és ordítok bár kiszáradt a torkom
és zokogok,
mert a könnycsatornám még nem
de persze neked ezt hiába mondom
mert a fantáziád nem fogadja be
pedig szerintem tök egyszerű
mert én is az alatt az ég alatt ülök
amelyik alatt te
egy fakó éjszakában ahol nem a lámpák adnak fényt
a Hold körül táncoló kis pontok
fények, egy egy másik világot jelképezve
na, most pontosan őket bámulom,
(helyetted)
mert hiába mondtad, te nem vagy közülük való
ha így lenne nem néznék rájuk
és most nem azon agyalok, miért béna a kezem
csak szimplán azon,
hogy a francba nem fáradnak el ebben az őrült
századokon át tartó táncban?
Én tudom milyen az, ha táncolsz
néha azért az is fáj és fáraszt... akkor ők miért nem?
és ahogy nézem egyre többen vannak
olyan távol egymástól majdnem mint te tőlem
de nem baj mert ez törvényszerű
mi lenne, ha találkoznánk?
mi lenne ha találkoznának?
az katasztrófa lenne
egy ideig hatalmas szikrázó fény
valami természet feletti illúzió becézve
és emberi nyelvre fordítva
azt hinném hogy szeretlek vagy ami még rosszabb
te hinnéd el ugyanezt
de rövidesen hidd el nekem: nem lenne semmi,
semmi ami bevilágítja ezt a
kimondhatatlanul kopár,
sötét és hűvös nyári estét...
ami nem más mint az életed
jobb lesz ha ez így marad
az űr nem azért van hogy kitöltsük
hanem azért, hogy kergetőzzenek benne azok a kis fények
pontosan azok,
amikről mi naivan azt gondoljuk, hogy bármilyen kívánságunkat valóra váltják
pedig nem, mert
ha ez így lenne itt lennél, mellettem
vagy én lennék melletted, az már mindegy... de valahogyan biztos lenne
most pedig nincsen
sehogy se.
(saját vers)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése