4. Gyertya: A Remény

Egy szívbemarkolóan aktuális vers. Talán ez a világ sosem volt jobb, szebb, talán csak kevesebbet láttunk belőle mint eddig és az ember is csak ember volt ahogyan ember lesz is mindig. Talán ez csak egy szép álom, mégis él a remény bennem, hogy az "ember" szó jelentése nem csökevényesedik el, nem leszünk annyira eszetlenek, hogy nem vesszük észre, nem mi uraljuk a világot és nem mi vagyunk a teremtés csúcsán. Remélem, hogy az intő jelekből valamiféleképpen tanulunk és megtanulunk Isten helyett a saját szerepünkben maradni. Remélem a világ már nem lesz ennél betegebb... 

Heltai Jenő: December

Nem pesti hónap: budai hónap,

Kisvárosi, falusi hónap,

Nem jazzal, rádióval hangos

Vásáros, mai hónap:

Százévelőtti, régimódi, biedermeierhónap,

Gyermekéveink hónapja,

A szülei ház hónapja és a nagy téli szünidőé,

A Megfagyott Gyermek hónapja,

És Andersen kis gyufaárus lányáé,

A fehérszakállú Mikulásé

És a kisded Jézusé,

Jóság és szeretet hónapja,

A megfogyatkozott jóságé és a

megcsappant szereteté.

Mert kihűlt a remény kemencéje a Földön,

Nincs, aki újra befűtse.

Didereg az Ember,

Haldoklik a világ.

Ez a melegségre szomjas jégvilág,

Mely időtlen idők óta koldusan nyeli

Az áldott Nap maradék-tüzét,

A türelmes föld gyérülő szenét

És a jóság és szeretet isteni kenyerének morzsáit.

Hová lett az isteni kenyér,

Mely azért volt, hogy mindenkinek

Jusson belőle egy karéj?

Alig maradt belőle egy decemberre való

Egy napra való

Egy estre való,

Egy karácsonyestre való!

Talán imádkozni kellene!

Vagy visszanézve arra, mi mögöttünk van,

Megfogni egymás kezét,

Összebújni, egymást megölelni

És utolsó szikrájából annak, mi bennünk emberi,

Új tüzet rakni új jövőhöz

És friss kenyérsütéshez.

3. gyertya: A Szeretet

 

A szeretetre mindig is nagyon nagy szükség volt, de talá most van a legnagyobb szükség rá. Most kell a leginkább szeretettől áthatva állnunk mindenhez és mindenkihez magunk körül. Nem a karácsony miatt, nem a vírushelyzet miatt, hanem amiatt, mert a világon eluralkodott a félelem és rengetegen vannak egyedül. Talán így van ez már régóta, most viszont elképesztő méreteket ölt a magány és a bizonytalanság. Ne legyünk részesei ennek. Semmibe sem kerül valakire rámosolyogni, vagy adni neki egy bíztató szót. Semmibe nem kerül szeretni, magunkat, a környezetünket és másokat. Kívánom, hogy ez a gyertya ne aludjon el sosem! A szeretet tart mindent életben. 

2. gyertya: A hit

"Lehet valamit akargatni, akarni, és lehet AKARNI. Vannak holtpontok az életünkben, amikor padlóra kerülünk. Úgy érzed, hogy nem megy tovább. "Túl nehéz. Nem bírom" - ezek a gondolatok kavarognak a fejedben. Jó szó a "holtpont", mert ilyenkor valami tényleg meghal bennünk: a hit vagy a hitetlenség. Akiben a hit hal meg: föladja. Akiben a hitetlenség: folytatja tovább és megnyeri a csatát." (Müller Péter)

Hit nélkül nem megy. Semmi sem. A hit egy hatalmas ajándék, legyen annak tárgya bármi. Hinni azt jelenti, hogy megteszem az első lépést még akkor is, ha nem látom be a teljes utat. Megteszem, aztán jöhet a következő és a következő... és csak megyek, nem látom a végét, de tudom mi az utam. Aki hisz kevesebbet aggódik, kevesebbet fél. Aki hisz az békében van. Akkor is ha nem kap minden kérdésére választ. Békében tud élni a kérdéseivel. A hit fontos. Ha van hited, már most a magadénak tudhatod mindazt, amit mindennél jobban remélsz, de ebben a pillanatban még nem látsz. Legyen hited!

1. gyertya: A béke

Az adventi koszorún négy gyertya égett. Annyira nagy volt körülöttük a csend, hogy tisztán lehetett hallani, amit beszélgetnek. Azt mondta az első:„Én vagyok a béke. De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni…” És néhány pillanat múlva már csak egy füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklő lángra. 

Azt mondta a második: „Én vagyok a hit. Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak, nincs értelme tovább égnem…” A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot. 

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya: „Én a szeretet vagyok! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám…” – ezzel ki is aludt. 

Hirtelen belépett egy gyermek a szobába, és mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott: „De hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!” – és elkeseredésében sírva fakadt. 

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya: „Ne félj! Amíg nekem van lángom meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. Én vagyok a remény!” A gyermek szeme felragyogott! Megragadta a még égő gyertyát és lángjával életre keltette vele a többit.

"Ki mondja meg, dalainkból mennyi maradt?"

Amikor vége az utolsó dalnak is

Az utolsó hang is szétfoszlott már

Magányos tárgyak az elhagyott színpadon

Fölborult székek és konok homály

Papírlapok, egy tépett plakát a lábunk alatt

Ki mondja meg, dalainkból mennyi maradt

Maradj velem, 

segíts nekem

Vigyél haza, 

fogd a kezem

Szeress nagyon, 

fáradt vagyok és nehéz a szívem.

Vigasztalj meg, ha nem is hiszed,

Hogy szebb lesz a holnap, 

mondd, hogy lehet

Mondd, hogy lehet, 

ha nem is tudod, 

hogy hiszek neked.

Ebben az évben túl sok, túl értékes ember távozott el ebből a világból. Szinte minden napra jutott hír egy egy legendás zenész, sportoló vagy művész haláláról. Ez tragikus, de sajnos ez az élet rendje. Nem kell megérteni. Ezek az emberek, mint ahogy Balázs Fecó hatalmas nyomot hagytak az emberek szívében. Ott voltak az életünkben és segítettek. Talán az én generációm nem is ismeri már, mégis az ő dalai óriási hatással voltak rám, rengeteget hallgattam és valahogy megtaláltam benne önmagam. Bár nem kérhetjük, hogy maradjon itt örökre egy egy ilyen csoda ember, de őrizhetjük az emléküket, hogy az életük így jóval hosszabbra nyúljon, mint ami megadatott nekik.

Megbántad?

Nem is olyan rég találkoztam egy régi baráttal, akivel bár sok ideje nem beszéltünk, valahogy mégis nagyon könnyen újra egymásra találtunk. Talán ez a legigazabb jele annak, ha két ember összetartozik, hogy a kapocs, ami összeköti őket még az idő múltával is erős és a találkozáskor csakis az számít, hogy végre újra látjuk egymást. Nincs sértődöttség, vádaskodás, kellemetlen csendek. Nem számít már, hogy mit hagytunk magunk mögött, csak ülünk együtt és örülünk ennek a percnek. Úgy gondolom, ez egy hatalmas kincs. Ritkák az ilyen emberi kapcsolatok és nagyon nagyon értékesek. Az elmúlt 5-6 év eseményeinek elmeséléséhez jó sok padthai-t kell elfogyasztani, de ez számunkra nem okozott sosem gondot, így hát megkezdtük a találkák sorozatát és sorra jöttek elő azok a bizonyos pillanatok. Rengeteg élmény, emlék, történet, azokból az időkből is, mikor még szoros volt a kapcsolatunk és az azt követő évekből is. Újra átéltük, megízleltük azokat a soha vissza nem térő édes-keserű pillanatokat és átadtuk egymásnak, mint valami kis csomagot. A megelevenedett múlt kellős közepén elhangzott egy kérdés. "Megbántad?" 

A válasz: "Nem." Ezerszer is nem.

Hétköznapi józanság

Csak apró vágyakkal él az ember.

Beéri azzal, ha ágyát megvetik,

ha az éjre ráköszön a reggel,

s ha ősszel eső, télen a hó esik.

Mert mivégre az ezernyi álom,

hogyha újra és újra ébredni kell?

Hiába lépne át minden határon,

kivel a sorsa egyre felesel.

Megtanul hát örülni a fénynek,

a nyugvó Napot két szemébe zárja,

tenyerében még érintések égnek

emlékezve néhány régi nyárra.

Megérti, mit susognak a hársak,

s miről zakatolnak messzi vonatok,

hinni tud tükre szelíd mosolyának,

s nem bánja meg sosem a tegnapot.

Míg apró vágyakkal él az ember,

s nem feszítik az elérhetetlenek,

egy esőcseppben elférhet a tenger,

és egy ébredésből álom is lehet.

(Sárhelyi Erika verse)

Gyújts fényt

Most van talán a legnagyobb sötét. De Te ne erre figyelj! Ne arra a borzalmas, aljas világra, amit az emberek többsége létrehozott. Te legyél kivétel. 

Legyél az, aki fényt gyújt!
Legyél az, aki bevilágítja a sötétségből kifelé vezető utat!
Legyél az, aki tanul és másokat is hozzásegít a fejlődéshez!
Legyél az, aki nem akar bosszút állni másokon!
Legyél az, akire számíthatnak a barátai!
Legyél az, aki a szemetet a szemetesbe dobja!
Legyél az, aki felemeli a földön fekvőt nem pedig belerúg!
Legyél az, aki felhívja a szüleit és gondoskodik szeretteiről!
Legyél az, aki kedves, teljesen idegenekkel, akikhez nem fűződik érdeke!
Legyél az, aki nem megy el egy szép kirakat előtt anélkül, hogy meg ne csodálná! 
Legyél az, aki nem süti le a szemét és alázattal tesz minden nap a jövőjéért!
Legyél az, aki tiszteli a saját testét, mert tudja, hogy az egészség a legnagyobb kincse a világon!
Legyél az, aki tiszta táplálékot vesz magához, mert tudja hogy az tiszta energiákkal ruház fel!

Legyél tiszta! 

Világíts!
Mert most van a legnagyobb sötét...

Különös álom

Nem is tudom,

lépnék, de sötét és nincs tovább

az út előttem eltűnik

és látok egy szobát

ismerős fal 

én húzom az ágyneműt

mikor járhattam itt 

az életben, vagy az előtt?

Nem is én vagyok 

szólnék, de néma és erőtlen

az idő is csak áll

és sodor messze tőlem

ismerős szél

én fújom a felhőket

mikor járhattam itt

utánad, vagy előtted?

Nem is tudom mi ez

ébrednék, de nem múlik

szemem csukva

a falevél hullik

ismerős illatok

én mélyen beszívom

mikor járhattam itt 

már magam sem tudom.

(saját vers) 

Társad, míg élsz

Én vagyok ott mindig Veled,

rám nézel a tükörben,

én súgom csendesen a neved,

ha néha még könnyezel,

én éneklek, járok-kelek,

ott vagyok a szívedben.

Ismerem a legszebb szavát

az elejtett csendednek,

én törlöm majd le a könnyed,

érted nyúlok, engedlek.

Én leszek itt mindig neked, 

ha mindenki elment már.

A vicceken én nevetek,

miket egyszer Te mondtál.

Én leszek az egyetlen egy, 

aki mindig melléd áll.

Részed lettem, itt maradok,

úgyis, hogyha nem kellek.

Nem kell félned, fogd a kezem

ha senki sem visz 

én majd cipellek.

(saját vers)

Nézz fel!

Egy reggel nagyon korán ébredtem és valahogy benne volt a fejemben ez a vers, körvonalak, mondatok, amit le KELL írnom, néhány sor pontosan úgy, ahogy itt áll, végleges formában. Így esett, hogy reggel 6-kor vad jegyzetelésbe kezdtem és most néhány nappal később formába raktam a sugallatot. Talán ezt nevezik Belső Hangnak, ami velünk van, súg nekünk, közvetít, segít, csak nem biztos, hogy az élet hangos zajában, az ingerek szakadatlan áramlásában meghalljuk...

Mindig! Mindig nézz az égre!

Ne hajtsd le a fejedet!

Oda tartunk. Fel. Magasra...

Tedd meg, amíg teheted!

Ha ragyog a nyári nap arcod emeld az égnek,

Adj esélyt lágy érintésre a fénynek! 

Ha most sírnál kérlek emeld fel a fejed,

Hogy a bánat cseppjei könnyen gördüljenek!

Már jól tudod, ha felhők takarják az eget,

akkor  is megéri fel-fel tekintened.

Esőcseppek szállnak a nagy szürke égből... 

Te csak tekints előre, s ne félj a széltől!

Indulj széllel szemben, feszítsd meg izmaid,

Fedezd fel a világ jól elrejtett titkait!

Szivárvány ha ível két távoli pont között,

Emlékezz, hogy mindent mindennel összeköt!

Ha egy nagy villám hasítja ketté a zord eget,

akkor is nézz fel, s csodáld a természetet!

Az ő erői ugyanúgy munkálkodnak benned,

Felfele nézz Magadra! Tiszteld tükörképed!

Nézz fel, ha győztél!

Nézz fel, ha vesztettél! 

Nézz fel, hogy meglásd

Mit eddig csak sejtettél!

/saját vers/

28 négyzetméter

Ez lett csaknem 2 hónappal ezelőtt az életterünk, azelőtt ez a kis lakás csak a fáradt esték és sietős reggelek helyszíe volt, hétvégente pedig a lázas készülődésé és a verseny/ oktatás / edzőtáborozás utáni pihegés szemlélője. Nagyon érdekes, mennyire tágas tud lenni ez a pici lakás. Mennyi minden született itt meg az elmúlt időszakban. Eleinte félelmetesnek tartottam, mert az életem tele van pörgéssel, programokkal, napi több 10 kilométert is megteszek sokszor a városban, sok emberrel van kapcsolatom és ha eszembe jut, hogy valamire szükségem van egyszerűen csak beugrom érte, sosincs megállás. Szeretném leszögezni, hogy véletlenül sem tölt el örömmel, ami történt mert rengeteg ember hunyt el, nagymamák, nagypapák, valakinek a szülei, sok sok családban keletkezett betölthetetlen űr. Ez az esemény alapvetően nem hiányzott senkinek ugyanakkor sajnos nagyon is szükségszerű volt, bizonyos értelemben. Valahogy az elejétől kezdve próbáltam azokat a lehetőségeket keresni, hogy miért jó ez most nekem. A válaszok hamar érkeztek. Azért jó, mert végre tudok főzőcskézni a kis konyhában, nyugodtan, élvezetből nem pedig muszájból. Azért jó mert van idő a rég elhalasztott dolgokra mint amilyen a meditáció, vagy a ruhák készítése. Porosodott a lelkem is ahogyan a pár éve kapott alig használt varrógép is. Mindkettő azért van hogy használjam, karban tartsam és alkossak velük. Ezt mostanra biztosan tudom, illetve megerősödtem abban a hitemben hogy bentről kifelé éljek és figyeljek mindig oda a testem és a lelkem jelzéseire is. Mi nem voltunk betegek, a családban sem senki hála az égnek. Az egészség a legnagyobb gazdagság és mi nagyon nagyon gazdagok vagyunk. Ezen a 28 négyzetméteren tanultam meg méginkább motiválni magam, hogy erősebb legyek testileg, érzelmileg és emberileg. Itt körvonalazódott a cél, hogy mit szeretnék a tánccal elérni, mivé szeretnék válni általa és hogyan tenném szebbé mások életét vele. Itt bocsátottam meg és értettem meg olyan emberek viselkedését, akik hátráltatták és lenézték eddigi munkámat, itt engedtem el nagyon sok csalódást korábbról. Olvastam, rengeteget, volt hogy egy oldalt 20-szor mert annyira megérintett, hogy legszivesebben magamra tetováltattam volna. 28 négyzetméteren születtek új koreográfiák, voltak magánórák az edzőnkkel, akit csak az érdekel, hogy jobb és jobb táncosok legyünk. Ez adta a legnagyobb löketet, hogy ebben az időszakban se érezzem magam tétlennek. A munka, amiben egyre jobb vagyok és azon szerencsés emberek közé tartozhatok, akiknek nem csökkent a keresetük, bár ez anyagi kérdés, de nagyban hozzá tud járulni az ember lelki állapotához is, végtére is anyagi világban élünk, ezt sosem szabad elfelejteni. 28 négyzetméteren megtörtént az, ami tágasabb térben talán sokkal több idő alatt ment volna végbe. Egyfajta belső átalakulás, sorrendek megváltozása, a régi elengedése és az igazán fontos dolgok fókuszba kerülése. Az élet folyamatos tanulás és egy nagyon izgalmas utazás, olyannyira, hogy néha elfelejtünk benne megpihenni. Most az egész világ lehetőséget kapott erre és bízom benne, hogy a legtöbben hasonlóan pozitív élményekkel, megismerésekkel gazdagodtatok. Mikor minden újraindul kérlek ne pont onnan folytasd, ahol abbamaradt a rohanás a rejtélyes "valami" után, kérlek úgy folytasd, hogy lesz időd megállni hálát adni azért, ami körülvesz és azért is ami még nem jött el, de már feléd tart.

Ölelve sebezni

Két karod kitárva bejöhet a világ, 

az élet úgy hívogat, mint lepkéket a virág.

Szemeid csillognak, mindened rá figyel. 

Nem is sejtheted, hogy a végzeted jön el...

Nem is tudtad eddig, mennyire nagy dolog, 

odaadni magadból egy ekkora darabot.

Félsz mégsem remegsz, nem izgulsz vagy dadogsz

Segíthenék rajtad, de én csak én vagyok.

Ölelni akartál, közel menni végre, 

olyan dalt megírni, minek nem lesz vége. 

Mindent jól csináltál, miért lett mégis így?

Magányos csendedben ez a kérdés sikít.

Az a másik volt rossz, ő hazudott Neked.

Kedveskedett, szép volt, becsapta a szemed.

Ő tehet hát arról, hogy nem tudsz nevetni.

Ő tanított meg Téged ölelve sebezni.

(saját vers)

A költészet napjára

Dsida Jenő:

Tavaszi rózsatőhöz

Mi voltál ősszel? Csupa pusztulás.

Lehullott rólad minden kis levél,

Minden szirom, virág; -

Sírás nélkül nem nézhettem reád...

Olyan szomorú volt a búcsuzás!

És íme most, hogy itt a kikelet,

Illatos rüggyel telve ágaid

Bimbód is új fakad,

Felveszed újra dísz-palástodat

És úgy igézed vágyó szívemet.

Oh, köszönöm neked!

Jöhet ezután százszor is az ősz,

Az én szememnek nem hull már a könnye:

Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,

Hogy nem búcsuzunk senkitől

És semmitől és sohasem örökre!

Semmim nincs

Semmim nincs, csak az, hogy nyitott könyv vagyok,

Szét is tépheted, vagy tele írhatod.

Semmim nincs amit neked adhatok,

Csak ez az életem, amíg itt vagyok...

És nem az a kérdés: miben hiszek

Hogy mit hoztam, s ha megyek mit viszek.

Nyilván nem emberek, nem tárgyak,

Elillan mind, amit a szív kívánhat!

Csak ami rejtve volt, felismered

Hogy amit adni tudsz, annyi mindened

Ne próbáld szavakba zárni amit nem lehet

Nehogy a Végtelent magadban eltemesd!

(Kowalsky meg a Vega)

Ez egy ilyen nap

Néha ki kell törnünk a mókuskerékből és a jól megszokott rutinokat új megközelítésből végezni. Erre tanít most ez az időszak. Van néhány fantasztikus művész az országban, akik különböző kihívásokkal próbálják megmozgatni rajongókat. A Tankcsapda zenekar idősebb, mint én vagyok ez már önmagában hatalmas dolog és nagyon tisztelem őket mindazért, amit a magyar zenében örök nyomként hagytak maguk után. Énekelni esélytelen én másra születtem, így ezt találtuk ki. Ez most egy ilyen nap. 

Mindenki vigyázzon magára és teljen ez az időszak egészségben, vidámságban és találjatok minél több inspirációt magatok körül! 

Remény

Néha csak meghallasz egy dalt és teljesen mindegy hol vagy de elönt az az érzés és könnybe lábadnak a szemeid. Nem tudod mitől... hogy valakinek a hiányától vagy a létezése felett érzett végtelen hálától. De nem is számít. Bárcsak mindenki mindenkinek mindig elmondhatná, hogy mit érez, bárcsak kevesebb maszk és szerep lenne a világban.

"Mindent, amit az ember szeret túl könnyen elveszíthet
Ez egy kemény, vad világ, de soha nem mondhatok neked mást,
Csak azt hogy mindazt, amit az ember szeretni tud soha nem veszít el,
Persze a kereszt húsba vág de találkozik minden odaát.

Én látlak abban, amit együtt tehetnénk Veled, ami egy hosszú élet alatt ajándék lehet,
A tervek, az álmok, ha hibázunk hogy  együtt minden szarból kimászunk,
És annyi mindenről beszélnünk kéne még hogy ne vigyen az élet félre,
Nézd, hogy a lényeg nem az hogy hány ember kedvel ezt a terhet engedd el!
Hogy mindig nem lehetsz jó nem vagy te Jézus, ha ismered a hibáid, tovább jutsz,
Hogy erőddé válik, ha belátod ha néha gyenge leszel, mindegy, akárhogy.

Ahogy egy napodról beszélsz épp igen, itt van a fejemben minden kép,
De belehalok várni, hogy rám köszönsz hogy valahol az utcán majd szembejössz velem még..."

Kowalsky meg a Vega 

Jó lenne, ha mindig lenne holnap és senkinek sem kellene átélnie azt, hogy valaki elmegy, akitől nem búcsúzhatott el. 

Elmúlik

Nem tart majd örökké az sem, ami most van.

Kicsúszik majd könnyen mit szorítasz markodban.

Vágyad minden iránt hamar szertefoszlik.

Nincsen kőbe vésve, ezek mind csak holmik.

Ha most hiányzik neked és hiába várod,

Holnap majd ő lehet a leghűbb barátod.

Ami most könycseppként gördül le arcodon.

Abból nevetés lesz, ha túl vagy a harcokon. 

Nem tart majd örökké ha épp szomorú vagy.

Most esik az eső, majd felragyog a nap.

A mardosó bánat szivárvánnyá válik,

Felhők takarják el, s szellő zongorázik.

Ha most csak álmodod és Te magad sem hiszed,

Holnap ébren talál és majd továbbviszed.

Ami ma nem lett kész beteljesül holnap, 

S az új napok mindig új hibákat hoznak.

Körbe ér majd minden nem kell tőle félni.

Merni kell tenni és szeretni, remélni.

A röpke pillanat majd túl hosszúra nyúlik

Csak egy szó mi vigasz, s intés is: "elmúlik".

(saját vers)

Koronavírus

Egy hete hivatalosan is elkezdődött egy olyan időszak, aminek bekövetkezését szinte hihetetlennek érzem. Fura, de ebben a szituáióban is azzal indítom az írást, vagy ez erről való gondolkodást, hogy mennyire szerencsés ember vagyok és milyen fantasztikus életem van, mennyire hálás vagyok azért, hogy ez a helyzet (is) ilyen körülmények közt “talált” meg. Talán könnyű is így beszélni, hogy a munkahelyem egynlő a céges laptopommal és a wifivel, bármikor bekapcsolhatom és végezhetem a munkám így a jövedelmem sem kerül veszélybe. Egy ilyen bebiztosított helyzetből talán pont ezért látok kicsit tisztábban és tudok fókuszálni a lényegre. Talán segítek ezzel valakinek, talán nem, de ami nagyon nagyon fontos most, hogy ebben a helyzetben, mi magunk legyünk azok az apró kicsi mécsesek, amik bevilágítják a beláthatalan sötétséget. Rengeteg kérdés, félelem és bizonytalanság övezi ezeket a napokat, mégis arra bíztatlak, erősíts! Erősítsd meg a tested, a lelked, az immunrendszered, az energiáidat. Szelektálj a hírek közt és ne hagyd, hogy elmerülj a rengeteg információ között. Mindig tudd, mi a hiteles és valós hír, ne pánikolj de persze ne is dugd homokba a fejed! Kívánom, hogy mindazoknak, akik számára ezek a napok/ hetek rengeteg kérdést és bizonytalanságot hoztak, mihamarabb megtalálják a válaszaikat. Kívánom, hogy fogjanak össze az emberek egymásért, magukért, hogy érezzék a kollektív felelősséget ezért a csodálatos környezetért, ami körülvesz minket és legyenek hálásak a levegőért amit belélegeznek, az életért, ami bennük lakik.

Vigyázzatok Magatokra! <3 

Minden vágyam

Kicsi szobám csendes este

Kis életem első verse

Kicsi falu apró házak

Kicsi lány és nagy nagy vágyak

Ide gyűlik minden emlék,

Ami már volt, s mit szeretnék,

Itt lakik sok régi álmom,

Kinőttem már a kabátom.

Ez az élet olyan rövid,

Menni kell mert sötétedik,

De még maradj, csak egy percet,

Legyél újra őrült gyermek.

Ez a kis ház túl jól ismer,

nem tudom hogy van e Isten,

Itt meleg  van és puha takaró,

A cipőmről leolvad a hó.

Kicsi szívem telis tele

Sajnálom, hogy nem férsz bele.

Minden vágyam amit látok:

Lefesteni a világot.

(saját vers)

Semmi és minden

Te lettél a múzsa 

reggel a mosolyhoz, 

Te lettél a zene 

a túlzsúfolt buszhoz,

Te lettél az álom 

a fáradt szememhez,

Te lettél az emlék 

ha majd elfeledlek.

Én lettem az, aki miattad újra él,

Az elszáradt ágon a zöldülő levél, 

A hangszer, mi most is oly vidáman zenél,

Én lettem a napfény, mert Te azzá tettél.

Te lettél az árnyék

ehhez a szép fényhez,

Nem adtam semmit sem 

Bár Te nem is kérted.

Te lettél a csendem 

a zsúfolt zenében.

Semmi lettél.

Minden.

Sehogy sem. 

E
gészen.

(saját vers)

Felszín alatt

Mesélj picit honnan jöttél, 

Mit és kitől örököltél, 

Híres, neves vagy egy senki? 

Szégyen-e erre felelni? 

Mesélj picit mit tanultál 

Maradnál vagy messze futnál 

Beléd tudták ütni verni 

Embernek hogyan kell lenni 

Mesélj picit ki vagy Te most, 

Élsz is vagy csak itt toporogsz? 

Híres vagy-e, vagy egy senki 

Van e neked kit szeretni? 

Mesélj már még, úgy érdekel 

Ha kérdezlek majd ki felel 

Voltál e már úgy meztelen 

Hogy nem volt máz a lelkeden? 

Mesélj kérlek mi hajt Téged? 

Vagy lesz elég örökséged? 

Mit hagysz itt ha el kell menni? 

Ugye nem kínos felelni? 

Mesélj mélyen mi van benned 

Mi ad erőt, mi ad kedvet? 

Mondd, hogy érték is megmaradt 

A szépnek tűnő felszín alatt!

(saját vers)

Találkozás

El-elmegyek mellette némán,

Én nem nézek rá, ő se néz rám,

Hanem azért halkan, titokban,

A szivünk mégis összedobban.

Vérünk rég halott muzsikája!...

Emlékezünk egy régi nyárra,

Nevető szájra, könyes szemre,

Valamikor volt szerelemre.

Hamar kihült sok balga vágyra,

Hamar elillant ifjúságra,

Gyér örömökre, sűrű bajra,

Valamikor szép szőke hajra.

Fehér-virágos almafákra,

Fekete, fájó éjszakákra,

Gúnyos, kegyetlen, buta szókra,

Utolsó csókra, első csókra.

Forró, sikoltó esküvésre,

Elfojtva égő szenvedésre,

Reménytelen vad búcsúzásra,

Azóta tartó néma gyászra.

Emlékezünk... s azt, amit érzünk,

Azt, amiért titokba vérzünk,

A szívünk legmélyére rejtjük

S egy óra mulva elfelejtjük.

(Heltai Jenő)

Ne hagyd!

Ne hagyd, hogy az ami másokban gonosz, rossz, vagy "csúnya" elfedje azt, ami benned Gyönyörű! Sose hagyd, hogy a külső ingerek, vélemények, ítéletek, félreértések, felszínes megjegyzések elvegyenek a ragyogásból, ami a szíved legmélyéről sugárzik!

Sokan szándékosan, sokan pedig akaratlanul tudnak megbántani másokat egy egy véleménnyilvánítás során, ami megtörtént most is a médiában, de gyakorlatilag megtörténik nap mint nap. Mivel ezt a világot éljük, hogy elénk van téve egy ideális kép arról, milyenek legyünk nőként, nagyon nehéz önbizalommal, elégedetten nézni a tükörbe és feltérképezni saját erőnket, szépségünket, rengetegen küzdenek ezzel. A mindennapjaim során a tánc oktatásával vagy csak az emberekkel folytatott beszélgetéseimben is törekszem arra, hogy kihangsúlyozzam mit látok pozitívnak bennük, miért jó hogy itt vannak, mit irigylek, mire lehetnek büszkék... Nem feladatunk emberként az, hogy másokat minősítsünk és megítéljünk mert soha nem tudhatjuk milyen belső harcokat vívnak, őket mennyire zavarja a saját tükörképük, testi vagy lelki "elváltozásuk". Ne álljunk hát be a sorba, adjunk szépet, pozitívat, építőt, vagy semmit. Fogadjunk tisztelettel mindent amit hallunk, de ne mindent higgyünk el és tegyünk a saját valóságunkká. Nem szabad hagyni, hogy a rút, beteg gondolatok terjedjenek és fertőzzenek minket és másokat. A szépség az alapvetés, minden más csak az erre rárakódott és megkövesedett sallang, ami alatt ott rejtőzik a tiszta és igaz erő. 

A lélek útja

"Úgy hagytak nyomot egymás lelkében, hogy nem akartak semmit elvárni a másiktól. 

Nem kívánták, hogy a másik ilyen vagy olyan legyen, mert tudták, hogy a szeretetük olyannyira őszinte és tiszta, hogy nem volt szükség elvárásokra és megjátszásra, 

csakis az egymást követő pillanatok szépségének éltek." 

(Robert Lawson)

Attól szép...

Nem keresem már a szavakat, 

Attól szép a világ, hogy tudom, hogy benne vagy

Az egyik benned cseng, és bennem zeng egy másik Hang 

És hagyjuk, ahogy Isten ír belőlünk is egy dalt.
(Kowalsky meg a Vega)

Egyre inkább hiszem, hogy azért sodor össze vagy sok esetben választ szét az élet bizonyos embereket, hogy tanuljunk, hogy alakítsuk egymás életét és szebbé, ragyogóbbá tegyük azt a bizonyost fényt ami mandnnyiunkban ott pislákol. Napról napra érzem, hogy minden esemény, apróbb vagy nagyobb veszteség, az emberek tettei, szavai mind mind hatnak rám és a reakcióim összessége vagyok én. Amint elkezded másképp nézni az eseményt, az embert, a körülményt, amint felteszed a kérdést, mit akar tanítani nekem ez a helyzet már abban a pillanatban felül emelkedsz azokon az érzelmeken, amelyeket okoz neked a kialakult szituáció. Innentől kezdve tudatos vagy és képessé válsz arra, hogy tanulj, változz, építs valamit a látszólag össze nem illő építőelemekből is.